Mit tanultam a lombikbabámtól?

„Pontosabban nemcsak tőle: elmondom nektek, mire tanított meg az a küzdelmes folyamat, aminek a végén megszületett a kisfiam.

Az elejét unalomig ismeritek: babát szerettünk volna, nem gondoltuk, hogy ezzel nehézségeink lesznek, aztán mégis lettek. Vizsgálatok, inszeminációk, lombikok… De nem is erről akarok beszélni. Hanem arról, hogy egyszer csak észrevettem, mennyit változtam azok alatt az évek alatt, míg a kisbabáért küzdöttünk. És csodálkozva döbbentem rá, hogy mennyi mindenben fejlődtem! Hogy a sok csalódás, szomorúság mellett mennyi mindent kaptam! S hogy mire gondolok?

Először is a kapcsolatomra a párommal. Amin együtt keresztülmentünk, az nem eltávolított minket egymástól, hanem még szorosabbra fűzte a köztünk lévő köteléket. Megláttam benne olyan dolgokat, amiket másképp talán sose láttam volna meg: hogy milyen türelmes, kitartó, elviseli az érzelmi hullámzásaimat, és mindenben támogat. Hogy nagyon szeret, s ebbe még az is belefér, hogy kibírja, ha nem születik közös gyerekünk. Hogy milyen bizakodással tud a jövőbe nézni még akkor is, amikor nekem egyetlen pozitív gondolatom sincs. Hogy az az életének az alapgondolata, hogy mi ketten együtt mindent megoldunk!

Aztán a türelemre gondolok, valamiféle elfogadásra, életbölcsességre, az élet és a természet tiszteletére. Megtapasztaltam, hogy milyen kicsi is vagyok, s hogy mennyire nem az én kezemben van az irányítás. Az élet csodája, az emberi test működésének bonyolultsága alázatra tanított: ma már fel tudom fogni (azt hiszem), mekkora csoda és adomány, ha az embernek egészséges kisbabája születik!

Eszembe jut az is, mik most az igazán fontos dolgok az életemben. Nekem a gyerekvállalási nehézségek hozták meg azt a váltást, hogy más szemmel tudok ránézni az életem dolgaira, mint korábban. Ha nem kellett volna keresztülmennem a sok próbálkozáson és csalódáson, talán még ma sem fognám fel, hogy mi is az, ami igazán számít. Ha spontán, minden gond nélkül fogantak volna meg a gyerekeim, talán még ma sem érezném át, hogy fontosabb ott lenni a kisfiam óvodai karácsonyi ünnepségén, mint a stratégiai megbeszélésen.

Ne gondoljátok, hogy örülök, hogy mindezen keresztül kellett mennem! Senki nem vágyik a sok fájdalmas vizsgálatra, szurkálásra, aggódásra! De ma már tudom, mennyit fejlődtem azáltal, hogy küzdöttem. Hogy is szól a mondás? Ami nem öl meg az megerősít? Rám nagyon igaz: nem kértem, nem kerestem a megpróbáltatásokat, de érettebben, bölcsebben jöttem ki belőlük.”

Lejegyezte: Horváth Rita

Kép forrása: pinterest.com