Megint egy karácsony baba nélkül
Már csak egy bő hét, és itt a karácsony. Év elején még arról álmodoztál (nem is álmodoztál: szentül hitted!), hogy most karácsonykor már egy kisbabával a karodban állhatsz a fa mellett. Vagy legalábbis gömbölyödő pocakkal. Nem így alakult mégsem, ez az év is úgy telik el, hogy nem történt meg, amire oly régóta vársz...
Általában a születésnapunkon, szilveszterkor, meg karácsonykor tör ránk az érzés: jóságos ég, már megint elment egy év! Szinte észre se vettük, és már megint elszaladt, pedig mintha a múlt hónapban lett volna a múlt karácsony! A nagy rohanásban (munkában, teendőkben) nem értünk rá semmire, s lám, megint december van, és advent, és már hetek óta nyitva vannak a karácsonyi vásárok.
Aztán lepereg előttünk az is, hogy mi minden történt az elmúlt évben a babáért való küzdelemben: hogy milyen újult erőkkel vágtunk bele év elején a vizsgálatokba, beavatkozásokba, hogy ez az év végre a mi évünk legyen, hogy idén végre megtörténjen a csoda! Számolgattunk is: ha ez és ez a vizsgálat lezajlik, aztán meglesz az eredmény, aztán indul a protokoll, kis szerencsével decemberre már meg is születhet a baba. Vagy legkésőbb jövő februárra. Aztán semmi sem úgy alakult, ahogy kigondoltuk: minden több időbe telt, váratlan akadályok merültek fel, itt is egy hét csúszás, ott is két hét előre nem tervezett szünet, aztán hipp-hopp, azt vettük észre, hogy eltelt nagyon az idő. Az idő, ami most nem nekünk dolgozik.
Valahogy másképp éljük meg, ha ezek a csúszások az év végén vannak. Ha decemberben nem férünk bele a következő inszeminációba vagy lombikba, nehezebben fogadjuk el, mintha ugyenez mondjuk februárról márciusra történik így. Mintha valami éves tervet nem teljesítenénk ezzel... Haragszunk magunkra, mert késett pár napot a vérzés, így aztán lecsúsztunk az amúgy is megkurtított decemberi lehetőségekről. Netán hibáztatjuk magunkat, hogy a sok munka, idegeskedés miatt nem jött meg időben... Pedig lehet, hogy ha nem idegeskedünk, még később jött volna meg... Ha belegondolunk, az eszünkkel belátjuk, hogy nincs ráhatásunk mindenre – sajnos – , és hogy semmi különbség nincs abban, hogy mindez decemberben vagy márciusban történik. Mégis: mivel az életünk más területein is számot vetünk az év végén, a babavárással kapcsolatosan is összegzünk.
Az advent a lecsendesedés, a befelé fordulás ideje. És igen, a számvetésé is. Számvetésünk kapcsán talán bűntudatunk támad, és napjainkat észrevétlenül eluralhatja elkeseredésünk, csalódottságnk. Engedjük meg magunknak, hogy ez a számvetés ne keltsen bennünk rossz érzéseket! A karácsony a szeretetről szól, hát nyissuk ki mi is a szívünket, és hagyjuk, hogy a mi karácsonyunk az elfogadásról szóljon! Fogadjuk el ezt az évet így, ahogy volt: minden jóval és rosszal együtt! És fogadjuk el magunkat is benne! Lássuk meg magunk körül a szép dolgokat, és azokat az embereket, akik velünk vannak jóban és rosszban! Csak a kezünket kell kinyújtanunk értük!
Nekünk is szól a vásárban a nyüzsgés, minket is vár a forralt bor meg a kürtős kalács, az adventi koszorú gyertyái nekünk is világítanak! Forduljunk azok felé a dolgok felé, amik ebben az időszakban feltöltenek, örömet szereznek: találkozzunk a barátainkkal, csináljunk közösen bonbont, vagy bújjunk be a takaró alá egy jó könyvvel és egy bögre forró teával! És a karácsonyfa alatt megtalálhatjuk magunkban azt az önmagunkat, aki bízik és arra gondol: talán a jövő év lesz az én évem!
Horváth Rita
Fotó: today.com
Általában a születésnapunkon, szilveszterkor, meg karácsonykor tör ránk az érzés: jóságos ég, már megint elment egy év! Szinte észre se vettük, és már megint elszaladt, pedig mintha a múlt hónapban lett volna a múlt karácsony! A nagy rohanásban (munkában, teendőkben) nem értünk rá semmire, s lám, megint december van, és advent, és már hetek óta nyitva vannak a karácsonyi vásárok.
Aztán lepereg előttünk az is, hogy mi minden történt az elmúlt évben a babáért való küzdelemben: hogy milyen újult erőkkel vágtunk bele év elején a vizsgálatokba, beavatkozásokba, hogy ez az év végre a mi évünk legyen, hogy idén végre megtörténjen a csoda! Számolgattunk is: ha ez és ez a vizsgálat lezajlik, aztán meglesz az eredmény, aztán indul a protokoll, kis szerencsével decemberre már meg is születhet a baba. Vagy legkésőbb jövő februárra. Aztán semmi sem úgy alakult, ahogy kigondoltuk: minden több időbe telt, váratlan akadályok merültek fel, itt is egy hét csúszás, ott is két hét előre nem tervezett szünet, aztán hipp-hopp, azt vettük észre, hogy eltelt nagyon az idő. Az idő, ami most nem nekünk dolgozik.
Valahogy másképp éljük meg, ha ezek a csúszások az év végén vannak. Ha decemberben nem férünk bele a következő inszeminációba vagy lombikba, nehezebben fogadjuk el, mintha ugyenez mondjuk februárról márciusra történik így. Mintha valami éves tervet nem teljesítenénk ezzel... Haragszunk magunkra, mert késett pár napot a vérzés, így aztán lecsúsztunk az amúgy is megkurtított decemberi lehetőségekről. Netán hibáztatjuk magunkat, hogy a sok munka, idegeskedés miatt nem jött meg időben... Pedig lehet, hogy ha nem idegeskedünk, még később jött volna meg... Ha belegondolunk, az eszünkkel belátjuk, hogy nincs ráhatásunk mindenre – sajnos – , és hogy semmi különbség nincs abban, hogy mindez decemberben vagy márciusban történik. Mégis: mivel az életünk más területein is számot vetünk az év végén, a babavárással kapcsolatosan is összegzünk.
Az advent a lecsendesedés, a befelé fordulás ideje. És igen, a számvetésé is. Számvetésünk kapcsán talán bűntudatunk támad, és napjainkat észrevétlenül eluralhatja elkeseredésünk, csalódottságnk. Engedjük meg magunknak, hogy ez a számvetés ne keltsen bennünk rossz érzéseket! A karácsony a szeretetről szól, hát nyissuk ki mi is a szívünket, és hagyjuk, hogy a mi karácsonyunk az elfogadásról szóljon! Fogadjuk el ezt az évet így, ahogy volt: minden jóval és rosszal együtt! És fogadjuk el magunkat is benne! Lássuk meg magunk körül a szép dolgokat, és azokat az embereket, akik velünk vannak jóban és rosszban! Csak a kezünket kell kinyújtanunk értük!
Nekünk is szól a vásárban a nyüzsgés, minket is vár a forralt bor meg a kürtős kalács, az adventi koszorú gyertyái nekünk is világítanak! Forduljunk azok felé a dolgok felé, amik ebben az időszakban feltöltenek, örömet szereznek: találkozzunk a barátainkkal, csináljunk közösen bonbont, vagy bújjunk be a takaró alá egy jó könyvvel és egy bögre forró teával! És a karácsonyfa alatt megtalálhatjuk magunkban azt az önmagunkat, aki bízik és arra gondol: talán a jövő év lesz az én évem!
Horváth Rita
Fotó: today.com