Te is egy félig áteresztő hártya vagy?

Avagy: meghallod-e, ha dicsérnek? 

A címben szereplő hasonlatot egy párterápiás konzultáción mondta nekem egy férj, amikor a feleségéről beszélt. Mert a félig áteresztő hártya – mint ahogy a neve is mutatja – nem mindent ereszt át, enged be, csak nagyjából a felét annak, ami be akar jutni. Pont, mint az ő felesége, aki inkább csak a rosszat, elmarasztalót hallja meg, s ha megdicsérik, abban is talál valamit, amit tud negatívan (is) érteni. A mondatot a feleség is hallotta, s kénytelen volt egyetérteni vele...

Hát igen, vagyunk így ezzel néhányan, hogy ha megdicsérnek minket, azt vagy nem is hisszük el igazán (Áááá, biztos, csak kedves akar lenni, nem is gondolja komolyan) vagy egyszerűen elengedjük a fülünk mellett. Bezzeg, ha kritikát kapunk! Felnagyítjuk, nagyobb jelentőséget tulajdonítunk neki, mint amekkora valójában van, vagy személyes támadásnak vesszük, ahelyett, hogy elgondolkodnánk, hogy mi az, amit a hasznunkra fordíthatunk belőle.

Talán Nektek is ismerős a helyzet, amikor egy ártalmatlan, jó szándékú megjegyzés mögött, ami talált egy kis hibát a munkánkban, már kétségbe vonjuk a saját alkalmasságunkat az adott munkára vagy neadjisten az egész pályára vonatkozóan. És ez hasonlóan működik a magánéletben is: Elsóztam az ebédet? Nem vagyok jó feleség! Elfelejtettem a sógornőm szülinapját? Biztos az egész család utálni fog érte! December 20-án még nem vagyok készen a karácsonyi ajándékokkal? Alkalmatlan vagyok a családi életre! Sír a kezemben a hathetes unokaöcsém? Biztosan nem leszek jó anya!

Keresgélhetnénk azt is, hogy vajon miért is vagyunk mi ilyenek, mikor pedig ismerünk olyanokat is, akiket majd’ szétvet az önbizalom, meg vannak győződve róla, hogy mindent jól csinálnak. Vagy olyanokat, akik a legnagyobb lelki nyugalommal hagyják, hogy mindent más csináljon helyettük, s közben egy icipici rossz érzésük sincs. Talán nem dicsértek minket eleget, amikor kicsik voltunk? Vagy túl sokat dicsértek minket, ezért aztán megszoktuk, természetesnek vesszük, de félünk a kudarcoktól? Igazából nem is ez a lényeg!

​Első lépésként elég, ha más szemmel nézünk magunkra és a minket ért kritikára vagy minket illető dicséretre! Megköszönjük a bókokat, hosszabban ízlelgetjük és jobban elraktározzuk a pozitív visszajelzéseket, mint eddig, s a negatív észrevételekben is igyekszünk megtalálni azt, amiből tanulni tudunk. Egy amerikai cégnél azt hallottam, hogy nem pozitívumok és negatívumok vannak, hanem pozitívumok és delták, ahol a delták azokat a dolgokat jelentik, amiken változtatni érdemes, és változtatni lehet. Nekem teszik ez a gondolat, Ti mit gondoltok?

Horváth Rita