 "Nem szeretem ezt a szót, hogy meddőség! De most hogy mondjam? Fogantatási nehézség? Termékenységi probléma? Jobb híján maradok a meddőségnél: legalábbis most, amikor a szüleimmel kapcsolatban beszélek róla.
Szerető szüleim vannak, csodás gyerekkorom volt. Mindent megkaptam, amit gyerek csak kívánhat. Talán túlságosan szoros ma is a kötelék közöttünk. Mindent tudnak rólam/rólunk, hiszen mindig is nyitott könyv volt előttük az életem. A babavárási nehézségeinkről is sorra beszámoltam nekik, most már kicsit bánom. Most, 4 sikertelen inszem és 2 lombik után úgy látom, talán hiba volt mindent részletesen elmesélni. Amikor erről beszélünk, látom anyámon, hogy ő is velem együtt szenved, de igyekszik nem mutatni, tartani bennem a lelket. Közben rettenetesen félt engem. Szeretne unokát, de én vagyok a gyereke: aggódik nagyon értem. Apám már nem is akar tudni arról, hogy éppen mi történik, annyira félt és sajnál minket. Nekem meg értük is megszakad a szívem.” „Anyám érzelmileg mindig is elérhetetlen volt. Megtett mindent, hogy a húgommal és az öcsémmel együtt a (szerinte) legjobbat kapjuk: jó iskola, különórák, jó ruhák, külföldi nyaralások. Csak éppen a „lelkizés” sose ment neki. Most, hogy lassan három éve küzdünk a babáért, épp csak a legfontosabb dolgokat mondom el neki. Néha azt érzem, azt is minek! Fáj, hogy úgy érzem, nem érdeklem őt! Talán ez most jobban fáj, mint eddig bármelyik helyzet, hiszen most én is anya szeretnék lenni, éppúgy anya, ahogy ő is az. (Persze azt rég tudom, hogy másképp akarom csinálni!) Fáj, hogy még az anyaságban sem érzem a lelki támogatását, amiről azt hittem, talán közelebb hoz minket egymáshoz.” „Apám masszív alkoholista, mióta az eszemet tudom. Anyám is ivott, de úgy-ahogy ellátott minket. Ma már mindketten otthonban vannak, anyám néha fel sem fogja, milyen évszámot írunk. Nem tudnak semmit arról, hogy nekünk milyen gondjaink vannak. Elszomorít, ha arra gondolok, hogy az én születendő gyerekeimnek ők lesznek a nagyszülei. Sőt: néha félelemmel tölt el, ha az jut eszembe, hogy örökölhetnek valami rosszat a szüleimtől. Szerencsére a férjem családja rendben van, ilyenkor abba kapaszkodom, hogy majd arról az oldalról megkapják a gyerekeim a nagyszülői szeretetet és gondoskodást. Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz még azután is, hogy azt hittem, felnőtté válva kikerültem ebből a családból végre!” Három nő, három különböző történet. A közös bennük az, hogy a szülőkkel kapcsolatos aggodalmakról, nehéz érzésekről szólnak. Amikor mi magunk is a szülővé válás kapujában vagyunk, felerősödik, átértékelődik a szüleinkhez fűződő kapcsolódásunk. A babára várakozás és a várandósság ideje alatt a figyelmünk a szüleinkre is másképp irányul, hiszen arra készülünk, hogy a szülő-gyerek kapcsolatot most már szülőként is megtapasztaljuk. S a származási családunkban gyerekként megélt élményeink hatnak arra, hogy mi milyen szülők szeretnénk lenni. Ha jók voltak ezek az élmények, akkor azért, ha nem voltak jók, akkor azért. Jó, ha ennek tudatában vagyunk, mert így azonosítani tudjuk az érzéseinket és azok eredetét, s könnyebben a helyükre tudjuk tenni őket! Horváth Rita Fotó: christianslouboutins.com  Itt a nyár: a nyaralás, a pihenés, a feltöltődés ideje. Mindenki kicsit lazábbra veszi a gyeplőt, igyekszik kevesebbet dolgozni, többet lazítani. Az orvosok is szabadságra mennek, a kezelések eltolódnak, halasztódnak, minden lelassul. Sokan már csak őszre adnak időpontokat.
S mi a helyzet azokkal, akik babát szeretnének, s a nyári szabadságolások miatt kénytelenek megint várni? Nekik ez a plusz néhány hónap sokkal jobban fáj, mint azt kívülről bárki is hinné, hiszen sok hónap hiábavaló várakozás van már mögöttük. Igaz, ők is fáradtak (talán sokkal inkább, mint a kollégáik, hiszen nekik még egy másik küzdelemben is folyamatosan helyt kell állniuk), sokszor mégis büntetésként élik meg a kényszerű pihenőt. Pedig a pihenésre nemcsak a testnek, hanem a léleknek is szüksége van. Hajtjuk magunkat egész évben orvostól orvosig, kezeléstől kezelésig, s közben nemhogy pihenni, megállni sincs időnk. Ezt az erőltetett menetet sem a test, sem a lélek nem bírja hosszú távon. Ahogy hajtani sem, úgy szenvedni sem tudunk minden nap minden órájában, mert előbb-utóbb a test és a lélek is elfárad, és egyszerűen nem csinálja tovább. Ilyenkor jöhetnek a változatos tünetek (a teljesség igénye nélkül): emésztési panaszok, alvásproblémák, a menstruációs ciklus zavarai, vagy éppen dührohamok esetleg sírógörcsök látszólag minden ok nélkül. Talán nem is olyan rossz ez a kényszerű szünet! Használjátok ki, és fordítsátok a javatokra, hogy most nincs mit csinálni, nincs hova menni! Adjatok szabadságot magatoknak és a gondolataitoknak is! Ha döntés előtt álltok, ne erőltessétek, hogy mielőbb meglegyen – talán éppen akkor születik meg a leginkább belülről jövő, leginkább az igazi vágyaitokról szóló döntés, ha időt adtok rá! S hogy miképp csináljátok? Keressetek olyan elfoglaltságokat, amik feltöltenek, ellazítanak, örömet szereznek! Mi az, amit már régen csináltatok, pedig annak idején mennyire szerettétek? Úszás? Olvasás? Biciklizés? Sütögetés a barátokkal? Itt az ideje, hogy újra gyakoroljátok! És legyetek benne a pillanatban! Ne a múltban, ne a jövőben, csakis a jelenben! Tudom, hogy nem könnyű, de gyakorlással egyre jobban megy! Szép nyarat és jó pihenést kívánunk Nektek! Horváth Rita Fotó: yandex.com  Június harmadik vasárnapja apák napja. Köszöntünk minden apukát és leendő apukát Bartos Erika Apához című versével: Mikor leszek én is felnőtt? Mondd el nekem, Apa! Nem vagyok még iskolás, De nem is vagyok baba! Mondd el nekem, milyen érzés Apukának lenni? Szeretsz-e mondd korán reggel Dolgozóba menni? Jó érzés-e hazaérni, Megölelni engem? Látod-e, hogy egész kicsit Ma is nagyobb lettem? Jó érzés-e betakarni, Puszit adni este? Maradj itt az ágyam mellett, Kérlek, ne menj messze! Rajzoltam egy képet neked, Te vagy rajta, nézd meg! Én vagyok a kisgyerek és Kézen foglak Téged! Örülsz neki? Vigyázol rá? Mi vagyunk a képen! Én vagyok az apukámmal, Ketten, kéz a kézben! Az apák napját a 20. század elején kezdték el megtartani az anyák napja párjaként. Az apaságot és a szülői szerepet ünneplik ilyenkor: köszöntik az apákat és a nagyapákat, emlékeznek a férfi elődökre. Az apák szerepének fontosságát számos pszichológiai tanulmány is igazolja, s saját tapasztalatunk is az, hogy az apák szerepe meghatárzó gyermekeik életében már a fogantatástól kezdve. Szánjunk vasárnap egy kis plusz időt és figyelmet az apákra! Horváth Rita Fotó: saját  Vannak esetek, mikor a pszichológus (látszólag) semmi különöset nem tesz, csak támogat, végigkísér az úton. Mégis van különbség abban, hogy miként éli meg a vele megtörténő eseményeket olyasvalaki, aki mellett segítő szakember áll.
Zsuzsi már több mint egy éve hiába várta, hogy teherbe essen, amikor eljött hozzám. Ez az egy év más számára talán nem is tűnik olyan hosszú időnek, ő mégis nagyon rosszul élte meg. A telefonban elsírta magát, mikor arról beszélt, miért is keresett meg. Orvosi szempontból Zsuzsi pajzsmirigyével akadtak kisebb gondok (ezeket gyógyszeresen kezelték), a férjénél mindent rendben találtak. Harmincas éveik közepén járva minden okuk megvolt a bizakodásra, Zsuzsi mégis el volt keseredve. Középvezetőként stresszes életet élt, ám a munkahelyi stressz sokkal kevésbé viselte meg, mint a hónapról hónapra újra és újra bekövetkező csalódás. Bár orvosai biztatták, hogy jó esélyei vannak a spontán teherbeesésre, ő az inszeminációt fontolgatta. Autogén tréninget kezdtünk tanulni. Zsuzsi szorgalmasan gyakorolt, s kis idő elteltével jöttek az eredmények: jobban aludt, ritkábban voltak nagy érzelmi ingadozásai, s az általában rá jellemző feszültségi szint is lassacskán csökkeni kezdett. A petevezeték átjárhatósági vizsgálatra és műtétre már az autogén tréning segítségével készültünk. A beavatkozással átjárhatóvá tett petevezetékek újabb reményt adtak Zsuzsinak és férjének. Nem telt el három hónap, s Zsuzsi boldogan küldte nekem a pozitív terhességi tesztet ábrázoló fotóját. Ám az igazi aggódás csak most kezdődött. Zsuzsi szavait idézve: „Sose gondoltam, hogy ez ennyire nehéz lesz, hogy az első perctől kezdve ennyire aggódni fogok érte!” A várandósság ideje alatt is hetente találkoztunk: átbeszéltük a történteket, készültünk a szülésre és az anyaságra. Egy 4 kg feletti babát megszülni december második felében, amikor az orvosok is karácsonyi pihenésüket töltik, bizony nem egyszerű feladvány. Végül megszületett Peti, gyönyörű, egészséges kisbaba. Zsuzsival azóta is kapcsolatban vagyunk, bár a személyes találkozókat a Skype váltotta fel. Hiszen anyává válni sem könnyű, s az újszülött körüli teendők, folyamatos döntéshelyzetek erdejében is jól jön egy kis támogatás. Horváth Rita Fotó: pregnancyandbaby.com  Termékenységi problémák esetén nagyon sokszor felmerül az életmódváltás, és egész biztos az, hogy a babára vágyó pár mindkét tagja mindent megtenne azért, hogy a gyermekáldás mielőbb bekövetkezzen. Diéták sokasága kínálja magát, a fórumokon is rengeteg tanács olvasható, bevált és kipróbált módszerek, vitaminok, gyógyteák, különböző mozgásterápiák, relaxáció, meditáció és még megannyi javaslat, amit el kellene kezdeni.
Előző cikkünkben hangsúlyoztam, mennyire fontos az, hogy egyedileg, ránk szabott módszereket alkalmazzunk, és ezért nagyon fontos a megfelelő szakemberrel való konzultáció. Ha gondos utánajárással és információgyűjtéssel megtaláljuk azokat az életmódbeli változtatásokat, amit végre szeretnénk hajtani, fontos, hogy az alábbiakat figyelembe vegyük és betartsuk.
Minden változás segít abban, hogy kimozdítsa az embert a megszokott állapotból és a életmódváltás mindig egy új lehetőséget nyit arra, hogy életünket másként éljük, egészségesebben, törekedve a testi-lelki egyensúlyra. Molnár Enikő Fotó: www.deon.com |