 Mi nők sokban különbözünk egymástól. Ami az egyik nő számára létfontosságú, a másik számára érdektelen lehet. Az egyik nőnek ahhoz, hogy teljes legyen az élete, monogám házasságra, egy másiknak sok gyermekre, egy harmadiknak fényes karrierre van szüksége. A különbségeket a belső viselkedési minták különbözősége okozza. Jean Shinoda Bohlen amerikai pszichiáternő elmélete az ókori görög istennők alakjaival szemlélteti ezeket a különbségeket, a bennünk lévő különböző őstípusokat, archetípusokat. Ki ne emlékezne az iskolai tanulmányaiból Pallasz Athéné-re a tudás istennőjére, vagy Héra-ra, Zeusz feleségére, nem is beszélve Aphrodite-ről a szépség és szerelem istennőjére... Milyen könnyű volt az ókorban élő nőknek, hiszen bármi problémájuk adódott az életben, tudták, hogy melyik istennőhöz kell imádkozni, hogy az adott területen rendbe jöjjenek a dolgok. Hittek benne, áldozatot hoztak és a többit az istennőkre bízták, elfogadva ítéletüket. Mostanában nem vagyunk ilyen egyszerű helyzetben, ha szeretnénk megoldani az életünkben jelentkező kihívásokat, feladatokat rengeteg lehetőség áll rendelkezésre. Végső esetben még pszichológushoz is elmehetünk.:) Mire is jó, ha megismerjük, hogy milyen domináns istennők, archetípusok találhatók meg bennünk? Egy nőben ugyanis nemcsak egy, hanem akár két-három istennő is aktivizálódhat egyszerre. Ha tudjuk, hogy milyen szerepvonásaink a kiemelkedőek, ez hozzásegíthet ahhoz, hogy jobban megértsük önmagunkat és kapcsolatainkat a férfiakhoz, más nőkhöz, szüleinkhez, gyermekeinkhez, munkánkhoz. Velünk született hajlamunk, öröklött személyiségvonásunk, családunk, neveltetésünk, hormonháztartásunk, választott tevékenységünk vagy hivatásunk mind-mind hatással vannak arra, hogy milyen őstípusok találhatók meg bennünk. Milyen istennők találhatóak meg bennünk? Az önálló, független és tudatos istennők, akik önbecsülésüket önmagukból merítik, akiknek nincs szükségük kapcsolatokra ahhoz, hogy tudják kik ők és mennyit érnek: Artemis, a vadászat és a hold istennője, a független női lélek megtestesítője Pallasz Athene, a tudás, a racionális gondolkodás istennője, apja lánya Hesztia, az otthon, a tűzhely és a templom istennője, a bölcs, befelé forduló nő A sebezhető, sérülékeny istennők, akik a hagyományos női szerepek istennői. Identitásuk és jólétük meghatározó kapcsolataiktól függ: Héra, a házasság istennője, a gyermekáldás védelmezője, de féltékeny és házsártos is lehet Demeter, a termékenység istennője, az anya őstípusa, gondoskodó, táplálékadó nő Perszephoné, a passzív, fogékony és alkalmazkodó nő, az alvilág és a változás istennője Aphrodité, a szerelem és a szépség istennője, a kreatív és szenvedélyes nő Az anyaságra készülve érdemes megvizsgálni, hogy melyek a domináns szerepvonásaink, így nem várunk el magunktól olyan dolgokat, melyek alapvetően nem jellemeznek minket. Jobban átlátjuk azokat a területeket, amelyekre nagyobb figyelmet kell fordítanunk, melyeket érdemes kimunkálnunk magunkban. Kellő figyelemmel és tudatossággal előcsalogathatjuk a bennünk élő olyan őstípusokat, szerepvonásokat is, melyek nem biztos, hogy gyermekkorunktól jellemeznek minket. Az itt felsorolt istennők közül kettő: Aphrodité és Demeter azok a női szerepvonások, melyek az anyává válásban segíthetnek. Hogy hogyan, ezt a következő cikkünkben elolvashatjátok. Molnár Enikő Fotó: myfairylili.tumblir.com  "Nem szeretem ezt a szót, hogy meddőség! De most hogy mondjam? Fogantatási nehézség? Termékenységi probléma? Jobb híján maradok a meddőségnél: legalábbis most, amikor a szüleimmel kapcsolatban beszélek róla.
Szerető szüleim vannak, csodás gyerekkorom volt. Mindent megkaptam, amit gyerek csak kívánhat. Talán túlságosan szoros ma is a kötelék közöttünk. Mindent tudnak rólam/rólunk, hiszen mindig is nyitott könyv volt előttük az életem. A babavárási nehézségeinkről is sorra beszámoltam nekik, most már kicsit bánom. Most, 4 sikertelen inszem és 2 lombik után úgy látom, talán hiba volt mindent részletesen elmesélni. Amikor erről beszélünk, látom anyámon, hogy ő is velem együtt szenved, de igyekszik nem mutatni, tartani bennem a lelket. Közben rettenetesen félt engem. Szeretne unokát, de én vagyok a gyereke: aggódik nagyon értem. Apám már nem is akar tudni arról, hogy éppen mi történik, annyira félt és sajnál minket. Nekem meg értük is megszakad a szívem.” „Anyám érzelmileg mindig is elérhetetlen volt. Megtett mindent, hogy a húgommal és az öcsémmel együtt a (szerinte) legjobbat kapjuk: jó iskola, különórák, jó ruhák, külföldi nyaralások. Csak éppen a „lelkizés” sose ment neki. Most, hogy lassan három éve küzdünk a babáért, épp csak a legfontosabb dolgokat mondom el neki. Néha azt érzem, azt is minek! Fáj, hogy úgy érzem, nem érdeklem őt! Talán ez most jobban fáj, mint eddig bármelyik helyzet, hiszen most én is anya szeretnék lenni, éppúgy anya, ahogy ő is az. (Persze azt rég tudom, hogy másképp akarom csinálni!) Fáj, hogy még az anyaságban sem érzem a lelki támogatását, amiről azt hittem, talán közelebb hoz minket egymáshoz.” „Apám masszív alkoholista, mióta az eszemet tudom. Anyám is ivott, de úgy-ahogy ellátott minket. Ma már mindketten otthonban vannak, anyám néha fel sem fogja, milyen évszámot írunk. Nem tudnak semmit arról, hogy nekünk milyen gondjaink vannak. Elszomorít, ha arra gondolok, hogy az én születendő gyerekeimnek ők lesznek a nagyszülei. Sőt: néha félelemmel tölt el, ha az jut eszembe, hogy örökölhetnek valami rosszat a szüleimtől. Szerencsére a férjem családja rendben van, ilyenkor abba kapaszkodom, hogy majd arról az oldalról megkapják a gyerekeim a nagyszülői szeretetet és gondoskodást. Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz még azután is, hogy azt hittem, felnőtté válva kikerültem ebből a családból végre!” Három nő, három különböző történet. A közös bennük az, hogy a szülőkkel kapcsolatos aggodalmakról, nehéz érzésekről szólnak. Amikor mi magunk is a szülővé válás kapujában vagyunk, felerősödik, átértékelődik a szüleinkhez fűződő kapcsolódásunk. A babára várakozás és a várandósság ideje alatt a figyelmünk a szüleinkre is másképp irányul, hiszen arra készülünk, hogy a szülő-gyerek kapcsolatot most már szülőként is megtapasztaljuk. S a származási családunkban gyerekként megélt élményeink hatnak arra, hogy mi milyen szülők szeretnénk lenni. Ha jók voltak ezek az élmények, akkor azért, ha nem voltak jók, akkor azért. Jó, ha ennek tudatában vagyunk, mert így azonosítani tudjuk az érzéseinket és azok eredetét, s könnyebben a helyükre tudjuk tenni őket! Horváth Rita Fotó: christianslouboutins.com  Itt a nyár: a nyaralás, a pihenés, a feltöltődés ideje. Mindenki kicsit lazábbra veszi a gyeplőt, igyekszik kevesebbet dolgozni, többet lazítani. Az orvosok is szabadságra mennek, a kezelések eltolódnak, halasztódnak, minden lelassul. Sokan már csak őszre adnak időpontokat.
S mi a helyzet azokkal, akik babát szeretnének, s a nyári szabadságolások miatt kénytelenek megint várni? Nekik ez a plusz néhány hónap sokkal jobban fáj, mint azt kívülről bárki is hinné, hiszen sok hónap hiábavaló várakozás van már mögöttük. Igaz, ők is fáradtak (talán sokkal inkább, mint a kollégáik, hiszen nekik még egy másik küzdelemben is folyamatosan helyt kell állniuk), sokszor mégis büntetésként élik meg a kényszerű pihenőt. Pedig a pihenésre nemcsak a testnek, hanem a léleknek is szüksége van. Hajtjuk magunkat egész évben orvostól orvosig, kezeléstől kezelésig, s közben nemhogy pihenni, megállni sincs időnk. Ezt az erőltetett menetet sem a test, sem a lélek nem bírja hosszú távon. Ahogy hajtani sem, úgy szenvedni sem tudunk minden nap minden órájában, mert előbb-utóbb a test és a lélek is elfárad, és egyszerűen nem csinálja tovább. Ilyenkor jöhetnek a változatos tünetek (a teljesség igénye nélkül): emésztési panaszok, alvásproblémák, a menstruációs ciklus zavarai, vagy éppen dührohamok esetleg sírógörcsök látszólag minden ok nélkül. Talán nem is olyan rossz ez a kényszerű szünet! Használjátok ki, és fordítsátok a javatokra, hogy most nincs mit csinálni, nincs hova menni! Adjatok szabadságot magatoknak és a gondolataitoknak is! Ha döntés előtt álltok, ne erőltessétek, hogy mielőbb meglegyen – talán éppen akkor születik meg a leginkább belülről jövő, leginkább az igazi vágyaitokról szóló döntés, ha időt adtok rá! S hogy miképp csináljátok? Keressetek olyan elfoglaltságokat, amik feltöltenek, ellazítanak, örömet szereznek! Mi az, amit már régen csináltatok, pedig annak idején mennyire szerettétek? Úszás? Olvasás? Biciklizés? Sütögetés a barátokkal? Itt az ideje, hogy újra gyakoroljátok! És legyetek benne a pillanatban! Ne a múltban, ne a jövőben, csakis a jelenben! Tudom, hogy nem könnyű, de gyakorlással egyre jobban megy! Szép nyarat és jó pihenést kívánunk Nektek! Horváth Rita Fotó: yandex.com  Június harmadik vasárnapja apák napja. Köszöntünk minden apukát és leendő apukát Bartos Erika Apához című versével: Mikor leszek én is felnőtt? Mondd el nekem, Apa! Nem vagyok még iskolás, De nem is vagyok baba! Mondd el nekem, milyen érzés Apukának lenni? Szeretsz-e mondd korán reggel Dolgozóba menni? Jó érzés-e hazaérni, Megölelni engem? Látod-e, hogy egész kicsit Ma is nagyobb lettem? Jó érzés-e betakarni, Puszit adni este? Maradj itt az ágyam mellett, Kérlek, ne menj messze! Rajzoltam egy képet neked, Te vagy rajta, nézd meg! Én vagyok a kisgyerek és Kézen foglak Téged! Örülsz neki? Vigyázol rá? Mi vagyunk a képen! Én vagyok az apukámmal, Ketten, kéz a kézben! Az apák napját a 20. század elején kezdték el megtartani az anyák napja párjaként. Az apaságot és a szülői szerepet ünneplik ilyenkor: köszöntik az apákat és a nagyapákat, emlékeznek a férfi elődökre. Az apák szerepének fontosságát számos pszichológiai tanulmány is igazolja, s saját tapasztalatunk is az, hogy az apák szerepe meghatárzó gyermekeik életében már a fogantatástól kezdve. Szánjunk vasárnap egy kis plusz időt és figyelmet az apákra! Horváth Rita Fotó: saját  Vannak esetek, mikor a pszichológus (látszólag) semmi különöset nem tesz, csak támogat, végigkísér az úton. Mégis van különbség abban, hogy miként éli meg a vele megtörténő eseményeket olyasvalaki, aki mellett segítő szakember áll.
Zsuzsi már több mint egy éve hiába várta, hogy teherbe essen, amikor eljött hozzám. Ez az egy év más számára talán nem is tűnik olyan hosszú időnek, ő mégis nagyon rosszul élte meg. A telefonban elsírta magát, mikor arról beszélt, miért is keresett meg. Orvosi szempontból Zsuzsi pajzsmirigyével akadtak kisebb gondok (ezeket gyógyszeresen kezelték), a férjénél mindent rendben találtak. Harmincas éveik közepén járva minden okuk megvolt a bizakodásra, Zsuzsi mégis el volt keseredve. Középvezetőként stresszes életet élt, ám a munkahelyi stressz sokkal kevésbé viselte meg, mint a hónapról hónapra újra és újra bekövetkező csalódás. Bár orvosai biztatták, hogy jó esélyei vannak a spontán teherbeesésre, ő az inszeminációt fontolgatta. Autogén tréninget kezdtünk tanulni. Zsuzsi szorgalmasan gyakorolt, s kis idő elteltével jöttek az eredmények: jobban aludt, ritkábban voltak nagy érzelmi ingadozásai, s az általában rá jellemző feszültségi szint is lassacskán csökkeni kezdett. A petevezeték átjárhatósági vizsgálatra és műtétre már az autogén tréning segítségével készültünk. A beavatkozással átjárhatóvá tett petevezetékek újabb reményt adtak Zsuzsinak és férjének. Nem telt el három hónap, s Zsuzsi boldogan küldte nekem a pozitív terhességi tesztet ábrázoló fotóját. Ám az igazi aggódás csak most kezdődött. Zsuzsi szavait idézve: „Sose gondoltam, hogy ez ennyire nehéz lesz, hogy az első perctől kezdve ennyire aggódni fogok érte!” A várandósság ideje alatt is hetente találkoztunk: átbeszéltük a történteket, készültünk a szülésre és az anyaságra. Egy 4 kg feletti babát megszülni december második felében, amikor az orvosok is karácsonyi pihenésüket töltik, bizony nem egyszerű feladvány. Végül megszületett Peti, gyönyörű, egészséges kisbaba. Zsuzsival azóta is kapcsolatban vagyunk, bár a személyes találkozókat a Skype váltotta fel. Hiszen anyává válni sem könnyű, s az újszülött körüli teendők, folyamatos döntéshelyzetek erdejében is jól jön egy kis támogatás. Horváth Rita Fotó: pregnancyandbaby.com |