 Legutóbb arról írtam (itt), hogy vajon más anya lesz-e azokból a nőkből, akik inszeminációval vagy lombik segítségével válnak anyává. Most az apákon a sor: vajon ők hogy élik meg a szülővé válást? Van-e különbség az apává válásban, ha minden gond nélkül, vagy ha orvosi segítséggel fogan meg a baba?
Apává válni nehezebb dolog, mint anyává válni. Apának lenni nem olyan ösztönös, eleve elrendelt dolog, mint anyának lenni: az apaságért meg kell dolgozni! A férfiak apává alakulását ugyanis nem segíti az a kilenc hónapig tartó testi élmény, amikor az anyák a sejtjeikben érzik, hogy a baba napról napra nő, fejlődik bennük. Ezért van az, hogy az apák boldogan figyelik ugyan a baba mozgását a pocakon kívülről, igazából mégis azt várják, hogy bújjon ki végre a kisbaba, és ők is érezhessék, hogy létezik. Lombikos apának lenni kétszeresen is nehéz: a férfiak is átélik a hiábavaló várakozást, a kudarcokat, s ezek ugyanúgy megterhelik őket is, mint párjukat. Emellett a nő testi és lelki támogatásának feladata is rájuk hárul. A lombik beavatkozást gyakran hatja át a bűntudat a férfiak oldalán is: „miattam kell a páromnak ezt a tortúrát elviselnie” vagy éppen féltik a párjukat, nehogy valami baja legyen. A férfiak megélhetik azt is, hogy segítség nélkül nem képesek utódot létrehozni, s ez alááshatja az önbecsülésüket. Másrészt a babára várás megpróbáltatásai gyakran meg is erősítik a kapcsolatot, illetve a próbálkozással eltöltött idő alatt a férfiaknak is van idejük lélekben felkészülni az apaságra. Vannak jelentős különbségek abban, ahogyan a nők és a férfiak megélik azt a helyzetet, amikor gyermekük megfoganásához külső, orvosi segítséget kell igénybe venniük. Míg a nők életében szinte minden területet áthat a gyermek utáni vágy (úton-útfélen várandós nőket látnak, a munkájukban sem tudják kizárni a babával kapcsolatos gondolatokat), addig a férfiak általában sikeresebben el tudják választani a gyerekvárás kérdését életük egyéb területeitől. Így például a munkájukban vagy a baráti kapcsolataikban ugyanúgy tudnak működni, mint a babára várás előtt. S vajon mi a helyzet akkor, amikor megszületik a (lombik)baba? Féltőbb, túlvédőbb lesz az apa, mint apatársai? A kutatások szerint hosszú távon a kezdeti különbség eltűnik, a szülőséget és a nevelési stílust inkább más tényezők határozzák meg, mint például az alapszemélyiség vagy az otthonról hozott minta. Nem az a fontos, miként leszünk szülők, bármennyire az van a figyelem középpontjában akkor, amikor benne vagyunk a folyamatban. Az a fontos, hogy amikor szülők leszünk, a kezdeti bizonytalanságok leküzdése után ugyanolyan szülőkké válhatunk, mint amilyenek a lombik nélkül lettünk volna! Horváth Rita Fotó: articlecube.com Comments are closed.
|
