 „35 évesen minek akar már gyereket!” „Persze, én megértem, hogy lombikra járnak, de én is akkor akarok szabira menni!” „Nekem is nehezen jött össze a harmadik baba, majdnem fél évig próbálkoztunk!”
Ismerősen cseng a fenti néhány mondat? Hallottatok már Ti is ezekhez hasonlókat? Ilyen az, amikor a környezet (számunkra) rosszul reagál arra a helyzetre, amiben vagyunk. A terhes, huszonéves kolléganő (aki nem tudja, hogy a mellette ülő már hosszú évek óta egy kisbabáért küzd), fennhangon hirdeti a véleményét mindenkinek, hogy 35 fölött már minek is szülni. A látszólag együtt érző kolléga, aki mindenről tud, mégsem tud egy kicsi megértést sem tanúsítani, amikor az ő szabadságáról van szó. A háromgyerekes sógornő, aki vigasztalásul elmeséli, hogy neki is voltak nehézségei: 3 vagy 4 hónapig várniuk kellett a harmadik teherbeesésre. A saját testvérünk, akinek már van gyereke, és nem mutat semmi együttérzést. Vagy éppen a saját anyánk, aki egyetlen kérdést sem tesz fel, pedig tudja, hogy mi történik…. Néha ismeri a történetünket az, aki rosszul reagál, néha nem. Van úgy, hogy „tudatlanul” hangzik el az a mondat, amitől legszívesebben elsírnánk magunkat. Máskor meg tudjuk, hogy jó a szándék, mégis rosszul esik, amit hallunk. Vagy éppen a közöny, az érdektelenség az, ami fáj. Vannak olyan határhelyzetek az életben, amikor az emberek reakciója fontosabbá válhat számunkra, érzékenyebben érint minket. Ilyenek például egy válás, a munkahely elvesztése, egy szakítás, betegség, haláleset vagy éppen az a helyzet, amikor hosszú ideig hiába küzdünk a babáért. Nem mindegy, hogy a számukra fontos emberek hogyan viszonyulnak hozzánk és a helyzetünkhöz. Vannak, akik „várakozáson felül” teljesítenek: olyat tesznek, amit nem is vártunk tőlük, önzetlenek, adakozók, támogatók. Minden ilyen megnyilvánulás örömmel és hálával tölt el minket. S vannak olyanok is, akiktől sokat várunk: a legjobb barátnőnktől, a testvérünktől, a szüleinktől. S ha tőlük nem azt kapjuk, amire számítottunk, az fájdalom és óriási csalódás. Mit is tudunk tenni ilyenkor? Ha fontos a köztünk lévő kapcsolat, beszéljünk velük az érzéseinkről! Ha a saját érzéseinket fogalmazzuk meg, azt nem lehet kétségbe vonni! Senki sem mondhatja azt, hogy nem érezhetem azt, amit érzek: csalódottságot, megbántottságot, mellőzöttséget vagy szomorúságot. Lehet, hogy észre sem veszik, hogy belegázoltak a lelkünkbe. De az is lehet, hogy ez tudatos stratégia a részükről: így akarnak lelket önteni belénk. Ki tudja? Mi sem fogjuk megtudni, ha nem beszélünk róla! Horváth Rita Fotó: danoah.com  A termékenységi nehezítettséggel küzdő nők és férfiak többsége sokszor végső elkeseredésében, szinte utolsó lehetőségként fordul pszichológushoz. Orvosi kivizsgálások, különböző diéták kipróbálása, esetleg alternatív terápiás módszerek előzik meg azt, hogy valaki pszichológus segítségét kérje. Ráadásul azoknak a meddőségi központoknak a száma is elenyésző, ahol pszichológus szakembert is alkalmaznak a hatékonyabb munka érdekében. Vajon mi az oka ennek?
Azt gondolom, hogy ez a jelenség két fő okra vezethető vissza. Egyrészt ma Magyarországon még mindig tetten érhető a köztudatban a „pszichológus fóbia”. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy csak az megy pszichológushoz, aki „nem normális”, aki „elmebeteg”, vagy aki már annyira maga alatt van, hogy végül nincs más választása, és rászánja magát, hogy szakembertől kérjen segítséget. Én is találkoztam már a munkám során a következő mondatokkal: „Nem gondoltam volna, hogy ide kerülök a végén.” (35 éves nő); „Senki sem tudja, hogy ide járok, még a férjem sem.” (30 éves nő); „Azt mondtuk, hogy allergiavizsgálatra jöttünk, nehogy pletykálkodni kezdjenek az emberek.” (15 éves fiú édesanyja) Másrészt sokszor tapasztalható, hogy meddőségi problémák esetén milyen nehezen szánják rá magukat a pár tagjai arra lépésre, hogy pszichológushoz forduljanak. Sokkal egyszerűbb és kézzelfoghatóbb, ha talál az orvos valamilyen problémát, ami ezt az egész nehézséget okozza. Sokkal megnyugtatóbb, ha találnak valamit, mert akkor van reális magyarázat és nincs az a nyomasztó teher, hogy nincs semmi baj, de valamiért mégsem jön a baba. A pszichológus jelenléte egy kicsit azt is sugallja sok ember számára, hogy valamilyen lelki ok van a terméketlenség hátterében. Ez pedig – mivel sokkal kevésbé magyarázható meg racionálisan - jóval rémisztőbben hangzik, mint bármely más egészségügyi elváltozás. Meddőség okozta stressz, stressz okozta meddőség Számos kutatás kimutatta, hogyha egy pár szembetalálkozik a terméketlenség problémájával, akkor ez olyan pszichés terhet ró rájuk, ami tovább akadályozhatja a gyermekáldást. Mind egyéni, mind párkapcsolati szinten jelentkezhetnek azok a pszichés terhek, melyek egy idő múlva még inkább felboríthatják a belső egyensúlyt és még nehezebbé teszik a gyermekvállalást. A hiábavaló várakozás, a hormonális kezelések, az inszemináció vagy lombik program nagyon sok esetben megviselik a pár mindkét tagját. A pszichológus egyrészt segít a stresszoldásban, a stresszkezelésben, másrészt olyan szakmai támogatást tud nyújtani, mely megkönnyíti az egész folyamatot. A meddőség lehetséges lelki okai Abban az esetben, ha egyik félnél sem mutatható ki orvosi beavatkozást igénylő elváltozás (10-15%), akkor a meddőség hátterében álló lelki okok felderítése lehet a pszichológus elsődleges feladata. Lehet, hogy olyan szerepkonfliktust okoz az szülő szerepre való készülődés, mely szorongást okoz. Lehetnek olyan családi mintázatok vagy hiedelmek, amelyek megakadályozzák az apává vagy anyává válást. Lehet, hogy a párkapcsolatban vannak olyan feltáratlan és ki nem mondott konfliktusok, melyek szintén gátat képezhetnek. Összeségében tehát elmondható, hogy a pszichológiai tanácsadás és a tudományos alapokon nyugvó stresszkezelő technikák (progresszív relaxáció, autogén tréning, mindfulness, kognitív viselkedésterápia) alkalmazása nagymértékben elősegítheti a gyermekáldást. A pszichológus emellett segíthet a párkapcsolati konfliktusok kezelésében vagy megelőzésében is. Molnár Enikő Fotó: www.chobirdokan.com |
