 Ez az írás kicsit más lesz, mint a többi. Mert ez a helyzet, amiben vagyunk, nagyon más, mint amit eddig megtapasztaltunk. Ehhez hasonlóval talán csak a nagyszüleink találkoztak, de lehet, hogy még ők sem. Aki hallott nagyszülőt, dédszülőt mesélni a háborúról, a megpróbáltatásokról, talán megpróbálta elképzelni, milyen is lehetett azokat a dolgokat átélni. Szerencsére elképzelni se igazán tudtuk. És most itt vagyunk a kellős közepén valaminek, amit nem ismerünk. Mindannyian stresszt élünk át, feszültséget és szorongást érzünk. A kontroll nem a mi kezünkben van.
És ti, akik termékenységi nehézségekkel voltatok kénytelenek szembeszállni, ebben vagytok mások, mint a többiek. Hiszen a stressz, a feszültség, a szorongás jól ismert számotokra éppúgy, ahogy a kontrollvesztés is. S mások vagytok sajnos abban is, hogy sokatok számára ez a járvány elakasztja, felfüggeszti a várva várt beavatkozást, amire talán már évek óta vártatok. Az egyik legnehezebb része a nehezített gyerekvállalásnak az, hogy szembesülünk a saját erőfeszítéseink korlátaival. Itt nem működik az a hozzáállás, ami az élet egyéb területein működött: máshol ugyanis, ha munkát, időt, energiát fektettünk be valamibe, az meghozta a gyümölcsét. „Ha tanulok, jobb jegyeket kapok, ha keményen dolgozom, előre tudok lépni a munkámban.” Ám a gyerekvállalás biológiája nem ezek szerint a szabályok szerint működik, hiszen megtehetek bármit, semmi sem fogja 100%-ban garantálni a sikert. Ez az a kiszolgáltatott állapot, amit nagyon nehéz megélni. Most össztársadalmi szinten, sőt az egész emberiség szintjén éljük meg ezt a kiszolgáltatott állapotot: nem én irányítom az életemet, a dolgok csak úgy történnek velem. S ez ugyanolyan sokkoló most mindenkinek. Mit tudunk tenni? Az óvatos, felelős életvitel mellett támaszkodjatok a tapasztalataitokra! Hiszen ti már megéltétek, hogy fel kellett állni, újra kellett tervezni mindent egy-egy sikertelen próbálkozás után. Ott van bennetek az az erő, ami átsegített az eddigi nehézségeken, és ezután is segíteni fog! Ott van bennetek a tapasztalás az elfogadásról, az elengedésről. Összekapaszkodva a párotokkal erőt tudtok meríteni egymásból is! „Elmúlik ez is” – szól a bölcsesség. Vigyázzatok magatokra, maradjatok egészségesek, és amikor túl leszünk ezen az egészen, folytatjuk! Szeretettel: Rita Horváth Rita Fotó: chobirdokan.com  Vegyük például azt, hogy szinte mindenki megkérdezi a fiatal házasokat, hogy mikor jön már a baba. Nemcsak a szülők, hanem a tágabb rokonság, a barátok és az ismerősök is. Mindenkinek van véleménye, tanácsa az ideális időzítésről és a gyerekvállalás módjáról, és ezt el is mondja. Várandós kismama láttán még több a kéretlen tanács, az önjelölt segítő „szakember”. A kismama hasát pedig néhányan szinte köztulajdonnak tekintik: kérdés nélkül megérintik, minősítik, értékelik a formáját, alakját, méretét.
Vagy nézzük meg a munkahelyeket! Már az állásinterjún gyakran felteszik a kérdést, hogy mikor tervezi a gyerekvállalást a pályázó. Amellett, hogy a kérdés erősen diszkriminatív, előfordul, hogy az ember lánya hirtelen azt sem tudja, mit feleljen. Ezért aztán néha olyasmit mond, amit szinte azonnal megbán, mert túl sokat árult el magáról, vagy mert olyasmit válaszolt, ami nem a valóság. Később a kollégák túlzott érdeklődése vagy véleménye lehet fájó: „Ti nem akartok még gyereket?” vagy „Most már, hogy Julcsi babát vár, te vagy az egyetlen az osztályon, akinek nincs gyereke!”. Ezek a mondatok nem bántó szándékból születnek, mégis nagyon rosszul esnek annak, aki nem önszántából nem szült még, aki mindent megtesz azért, hogy jöjjön a baba, s érthető okokból erről a küzdelemről nem beszél mindenkinek. Családbarát munkahelyen még a céges újságban is szerepel, melyik kollégának született kisbabája az elmúlt időszakban. Máshol kifejezetten kisgyerekes anyákat keresnek négy- és hatórás állásokba. Mindez jó hír annak, aki már anya, de nehéz annak, aki még küzd. A családon, ismerősökön és a munkahelyen túl is lépten-nyomon beleütközhetünk abba, hogy a babavárást mindenki egy kicsit közügynek is tekinti. A gyerekvárás örömhír, amit még olyan helyzetekben is megosztanak az emberek, amikor nem saját magukról van szó, például amikor egy időpontkérésnél közli a recepciós, hogy xy nem lesz egy ideig, mert babát vár. Valószínűleg más egészségügyi okot nem kötne a kliens orrára… Nem tudom, hol van az egyensúly, mert mindenkinek máshol van. Nem vagyunk egyformák ebben sem: egyikünk többet oszt meg magáról a világgal, másikunk kevesebbet. Egyikünk többre kíváncsi a másikból, másikunk inkább befelé figyelve érzi jól magát. Az sem mindegy, milyen élethelyzetben vagyunk éppen, mert ami most fájó, kis idő múlva talán örömteli lesz. Itt is az segít, ha tisztán tudjuk látni önmagunkat és a helyzetet, s ha az összegyűjtött információk alapján felkészülünk arra, amire tudunk. Horváth Rita Fotó: alateia.org  Eldöntöttük: Szeretnénk egy kisbabát! Most már jöhet! Optimistán vágunk bele: a próbálkozás első hónapjában azt számolgatjuk, milyen csillagjegyű lesz a baba, ha most megfogan. Vagy esetleg a következő néhány hónapban. Aztán ha mégsem alakul ilyen egyszerűen az életünk, szinte észrevétlenül csúszunk bele abba, hogy lassan már minden a fogantatás és annak megsegítése körül forog.
Elkezdünk utánanézni a dolgoknak a neten, vitaminokat, ovulációs teszteket vásárolunk és használunk, megtervezzük az együttléteket. Megtervezzük az egész hónapot a ciklusunkhoz igazítva. Aszerint alakítjuk a teendőinket, a sportolásunkat (esetenként a férjünk külföldi kiküldetését), hogy mikor van a peteérésünk. Akrobatikus pózokat alkalmazunk. Utánaolvasunk az alternatív módszereknek: teák, masszázsok, reflexológia, akupunktúra. A számítógépünkön a keresési előzmények között már szinte csak ezzel a témával összefüggő címeket találunk. Halogatjuk a munkahelyváltást, mert ha éppen most jön össze, hogy nézne ki a próbaidő alatt bejelenteni, hogy jön a baba. És amúgy is innen lenne jó gyesre menni, csak itt már szinte elviselhetetlen. Vagy éppen lecseréljük az imádott, ám pörgős munkánkat egy nyugisabbra, hátha a kevesebb stressz hoz majd eredményt. Nem merünk megtervezni egy utazást, mert ki tudja, mi lesz éppen akkor. Lassan már egy színházjegyet sem merünk megvenni előre. Teljesen alárendeljük az életünket a célnak. Nehéz nem így csinálni, hiszen a cél olyannyira fontos és vágyott! Én mégis azt mondom, éljétek az életeteket! Tegyetek meg mindent a babáért, de ne csak a babáért éljetek! Ez a mondat látszólag ellentmondásnak tűnhet, de csak látszólag az. Egyikünk sem lát a jövőbe, egyikünk sem tud biztosat. Nem mindegy, hogy a babára készülés ideje alatt milyen minőségben élitek az életeteket. Azt gondolom, hogy itt is az egyensúly a fontos: jusson is, maradjon is! Keressétek tudatosan azt, hogy milyen helyzetekben érzitek jól magatokat! Közben ne felejtsétek el: mindig lehet megoldást találni, ha úgy alakul! Horváth Rita Fotó: en.roc-hotels.com  Amikor szülőszerepre készülünk, előtérbe kerül a saját anyánkhoz fűződő kapcsolatunk. Nem is csoda, hiszen valami olyasmire készülünk, amit egyszer már átéltünk, csak akkor az anya-gyerek kapcsolatot gyerekként éltük át, most viszont változik a szereposztás.
Melinda akkor fordult hozzám, amikor férjével elhatározták, hogy babát szeretnének. Orvosilag indokolt volt, hogy segítséget kérjenek, így belevágtak a kivizsgálások, beavatkozások sorába. Melinda kérése felém viszont az volt, hogy szeretné rendezni a szüleivel a viszonyát, mire babájuk születik. Úgy érezte, csak akkor tud jó anyja lenni majd a gyermekének, ha átdolgozott magában minden neheztelést és új alapokra tudta helyezni a szüleihez fűződő kapcsolatát. Amikor elérkezik a családalapítás ideje, figyelmünk önkéntelenül és ösztönösen a kisgyerekkorunk felé fordul. Olyan szerepre készülünk, amit még nem próbáltunk: az egyetlen tapasztalatunk az az időszak, amikor mi magunk még csecsemőként, aztán kisgyerekként éltük meg az anya-gyerek kapcsolatot. Szerencsés esetben ez a tapasztalatunk pozitív: a tudatos és a nem tudatos emlékeink szerint is anyánk szerető, gondoskodó, odafigyelő volt kicsi korunkban. Jó eséllyel ma is jó a kapcsolatunk, számíthatunk rá, a baba megszületése után is bátran fordulhatunk hozzá tanácsért, segítségért, vagy egyszerűen csak azért, hogy meghallgasson. De nincs ez mindig így! Azok a nők, akik babaként, kisgyerekként nem élték meg a feltétel nélküli szeretetet és elfogadást, akik kifejezetten rossz emlékeket őriznek a gyerekkorukról, nehéz helyzetben vannak. Hiszen olyasmibe vágnak bele most, amiről nincsen személyesen megtapasztalt jó példájuk, viszont nagyon erős bennük az elhatározás, hogy jól akarják csinálni! Hiszen a saját bőrükön tapasztalták meg, milyen is az, amikor nem jó. Petra és Andrea akkor kerestek meg, amikor már megszületett a kisbabájuk, s a mindennapi élet során szembesültek azzal a rengeteg, gyerekkoruk óta felgyülemlett érzéssel, ami egyfelől tökéletességre sarkallta őket, másfelől a jelen helyzet feszültségeket hozott a felszínre, amivel nem tudtak mit kezdeni. A példákban közös, hogy a nehézségek gyökere a gyerekkorban, az anyához való múltbeli és jelenbeli kapcsolódásban kereshető. A gyerekszülés viszont nemcsak felszínre hozza ezeket az érzéseket, hanem jó lehetőség korrigálni is azokat. A saját anyaságunk megélésekor, a saját kisbabánkhoz kapcsolódva gyógyítani tudjuk a sebeinket, s ez a gyógyulás akár még az anyánkhoz fűződő kapcsolatunkat is átírhatja. Horváth Rita Fotó: facenama.com  Amikor kimondja az orvos, hogy valakinek természetes módon nem lehet gyermeke, az óriási traumaként hat. Hosszú napok, hetek néha hónapok kellenek ahhoz, hogy az ember lassan elfogadja ezt, és újratervezze a dolgokat. Sokan vannak, akik ekkor kérnek pszichológiai segítséget, mert úgy érzik, hogy eljött az ideje, hogy lelkileg is megtámogassa őket valaki. Most két olyan esetet szeretnék bemutatni, ahol mindkét esetben a pszichológiai munka hatására történtek olyan változások a segítséget kérő nők életében, melyek hozzájárultak a spontán terhességhez. Mindkét esetben szinte sokként hatott az, hogy az addigi meggyőződés – meddő vagyok, természetes úton nem lehet gyermekem – egyik pillanatról a másikra semmivé lett. Idő kellett ahhoz is, hogy elhiggyék, ez velük történt meg, nem valaki mással.
Éva esete – Csak egy kis nyugalom kellett Éva 32 éves, párjával 4 éve szeretnének babát. Kapcsolatuk jó, szerinte jól kiegészítik egymást, sokat beszélgetnek és a szexuális életük is rendben van. Éva tanárnőként dolgozik egy gimnáziumban. Szereti a munkáját, de nagyon sokat stresszel, elmondása szerinte meglehetősen maximalista, mindent tökéletesen szeretne csinálni, sokat idegeskedik, ezért szinte minden nap fáj a feje. Fájdalomcsillapítókon él évek óta. Túl van három inszemináción és két sikertelen lombikon. Azért jött el hozzám, mert úgy érzi, hogy a következő lombikra már egy pszichológus segítségével szeretne felkészülni. A mindennapi stresszt szeretné valamilyen módon kezelni vagy oldani. Eddig is sokféle módon próbálkozott, de valahogy mégsem volt kitartó egyik módszerben sem. Közösen kidolgozunk számára egy olyan gyakorlatsort, mely egy-két jógagyakorlatból, irányított légzésből, önszuggesztión alapuló relaxációból és pozitív megerősítő mondatokból áll. Átgondoltuk, hogy hogyan tudná beilleszteni a mindennapokba azt a 15-20 perces gyakorlatsort. Éva először azt gondolta, hogy reggel képtelen lenne beilleszteni ezt a 15-20 percet az életébe, hiszen ahhoz, hogy a relaxáció igazán hatékony legyen, meg kell teremtenie azokat a külső és belső feltételeket, amik igazán szükségesek a hatékony munkához. Először úgy látta, hogy erre csak munka után lenne lehetősége, de addigra általában annyira fáradt, hogy sokszor nincs ereje végigvinni az elképzeléseit. Maximalizmusa itt is megmutatkozott. Végül belátva, hogy ez lehetetlen, lassan elengedte a saját maga felé támasztott elvárásait és minden reggel, ébredés után, pizsamában, csak egy kis gyertyát gyújtva megcsinálta a gyakorlatokat. Egy idő múlva észrevette, hogy a reggeli pár perc nyugalomnak köszönhetően sokkal kevésbé feszült egész nap, könnyedebben veszi a dolgokat, többet nevet, valahogy minden könnyebben megy. Egyik nap döbbenten észlelte, hogy a feje sem fáj már jó ideje. Még ennél is sokkal jobban meglepődött, amikor észrevette, hogy késik a menstruációja. Amikor a terhességi teszt pozitív lett, nem tudta elhinni, úgy érezte, hogy csak a vérvizsgálat eredménye hozhat számára megnyugvást. Egészen a 12. hétig nem tudta igazán elhinni, hogy tényleg terhes, hiszen évek óta abban a hiedelemben élt, hogy csak orvosi beavatkozással születhet gyermeke. Erika esete – Felszabadultan élni a bűntudat terhe nélkül Erika 38 éves, halk szavú, visszafogott nő. Elmondja, hogy 3 éve szeretnének babát a férjével, pár hónapja van túl egy sikertelen lombikon. Az orvosi vizsgálatok szerint annyira alacsony az AM hormon értéke, amely a petefészek kimerüléséről tanúskodik, hogy természetes úton lehetetlen teherbe esnie. Elmondja, hogy igazából el sem tudja képzelni, hogy gyermeke legyen. Két éve vesztette el édesanyját, aki nagyon közel állt hozzá. Előtte éveken át ápolta, de végül a betegség győzött. Erika azt érzi, hogy sokkal többet is megtehetett volna, jobb orvosokat kellett volna keresnie, akkor biztos megmentették volna az anyját. Szomorú és dühös, hogy így alakultak a dolgok. Anyja halála után depressziót állapítottak meg nála, teljesen érdektelenné vált, robotpilóta üzemmódban él, úgy érzi, egyedül, édesanyja segítsége nélkül képtelen megbirkózni az anyasággal. Férje viszont nagyon szeretne gyermeket és az ő kedvéért belement az egészbe. Ahogy beszélgetünk, kiderül, hogy Erika annyira visszahúzódó lett, hogy a barátai is alig vannak. Ez teljesen ellentétben áll azzal, hogy régebben rengeteg barátja volt, vidám és nyitott egyénisége mindig a társaság központjává tette. Teljesen eltűnt az az önbizalommal teli, magabiztos nő, aki egykor volt. Férjével gyermekkora óta ismerik egymást, barátságból lett a szerelem, nagyon kötődnek egymáshoz. Férje sokszor hangoztatja, hogy szeretné visszakapni azt az élettel teli, vidám nőt, aki egykoron Erika volt. Ehhez minden segítséget és támogatást megad. A bűntudat elengedése, az önmagának való megbocsátás rendkívül fontos lépés volt ahhoz, hogy Erika továbbléphessen. Ezen kezdtünk el dolgozni a szimbólumterápia segítségével. Pár hónap elegendő volt ahhoz, hogy Erika megbocsásson magának, egyre inkább régi önmaga legyen, mígnem egy alkalomra már pozitív terhességi teszttel érkezett. Molnár Enikő Fotó: www.moms.com |