Vegyük például azt, hogy szinte mindenki megkérdezi a fiatal házasokat, hogy mikor jön már a baba. Nemcsak a szülők, hanem a tágabb rokonság, a barátok és az ismerősök is. Mindenkinek van véleménye, tanácsa az ideális időzítésről és a gyerekvállalás módjáról, és ezt el is mondja. Várandós kismama láttán még több a kéretlen tanács, az önjelölt segítő „szakember”. A kismama hasát pedig néhányan szinte köztulajdonnak tekintik: kérdés nélkül megérintik, minősítik, értékelik a formáját, alakját, méretét.
Vagy nézzük meg a munkahelyeket! Már az állásinterjún gyakran felteszik a kérdést, hogy mikor tervezi a gyerekvállalást a pályázó. Amellett, hogy a kérdés erősen diszkriminatív, előfordul, hogy az ember lánya hirtelen azt sem tudja, mit feleljen. Ezért aztán néha olyasmit mond, amit szinte azonnal megbán, mert túl sokat árult el magáról, vagy mert olyasmit válaszolt, ami nem a valóság. Később a kollégák túlzott érdeklődése vagy véleménye lehet fájó: „Ti nem akartok még gyereket?” vagy „Most már, hogy Julcsi babát vár, te vagy az egyetlen az osztályon, akinek nincs gyereke!”. Ezek a mondatok nem bántó szándékból születnek, mégis nagyon rosszul esnek annak, aki nem önszántából nem szült még, aki mindent megtesz azért, hogy jöjjön a baba, s érthető okokból erről a küzdelemről nem beszél mindenkinek. Családbarát munkahelyen még a céges újságban is szerepel, melyik kollégának született kisbabája az elmúlt időszakban. Máshol kifejezetten kisgyerekes anyákat keresnek négy- és hatórás állásokba. Mindez jó hír annak, aki már anya, de nehéz annak, aki még küzd. A családon, ismerősökön és a munkahelyen túl is lépten-nyomon beleütközhetünk abba, hogy a babavárást mindenki egy kicsit közügynek is tekinti. A gyerekvárás örömhír, amit még olyan helyzetekben is megosztanak az emberek, amikor nem saját magukról van szó, például amikor egy időpontkérésnél közli a recepciós, hogy xy nem lesz egy ideig, mert babát vár. Valószínűleg más egészségügyi okot nem kötne a kliens orrára… Nem tudom, hol van az egyensúly, mert mindenkinek máshol van. Nem vagyunk egyformák ebben sem: egyikünk többet oszt meg magáról a világgal, másikunk kevesebbet. Egyikünk többre kíváncsi a másikból, másikunk inkább befelé figyelve érzi jól magát. Az sem mindegy, milyen élethelyzetben vagyunk éppen, mert ami most fájó, kis idő múlva talán örömteli lesz. Itt is az segít, ha tisztán tudjuk látni önmagunkat és a helyzetet, s ha az összegyűjtött információk alapján felkészülünk arra, amire tudunk. Horváth Rita Fotó: alateia.org Eldöntöttük: Szeretnénk egy kisbabát! Most már jöhet! Optimistán vágunk bele: a próbálkozás első hónapjában azt számolgatjuk, milyen csillagjegyű lesz a baba, ha most megfogan. Vagy esetleg a következő néhány hónapban. Aztán ha mégsem alakul ilyen egyszerűen az életünk, szinte észrevétlenül csúszunk bele abba, hogy lassan már minden a fogantatás és annak megsegítése körül forog.
Elkezdünk utánanézni a dolgoknak a neten, vitaminokat, ovulációs teszteket vásárolunk és használunk, megtervezzük az együttléteket. Megtervezzük az egész hónapot a ciklusunkhoz igazítva. Aszerint alakítjuk a teendőinket, a sportolásunkat (esetenként a férjünk külföldi kiküldetését), hogy mikor van a peteérésünk. Akrobatikus pózokat alkalmazunk. Utánaolvasunk az alternatív módszereknek: teák, masszázsok, reflexológia, akupunktúra. A számítógépünkön a keresési előzmények között már szinte csak ezzel a témával összefüggő címeket találunk. Halogatjuk a munkahelyváltást, mert ha éppen most jön össze, hogy nézne ki a próbaidő alatt bejelenteni, hogy jön a baba. És amúgy is innen lenne jó gyesre menni, csak itt már szinte elviselhetetlen. Vagy éppen lecseréljük az imádott, ám pörgős munkánkat egy nyugisabbra, hátha a kevesebb stressz hoz majd eredményt. Nem merünk megtervezni egy utazást, mert ki tudja, mi lesz éppen akkor. Lassan már egy színházjegyet sem merünk megvenni előre. Teljesen alárendeljük az életünket a célnak. Nehéz nem így csinálni, hiszen a cél olyannyira fontos és vágyott! Én mégis azt mondom, éljétek az életeteket! Tegyetek meg mindent a babáért, de ne csak a babáért éljetek! Ez a mondat látszólag ellentmondásnak tűnhet, de csak látszólag az. Egyikünk sem lát a jövőbe, egyikünk sem tud biztosat. Nem mindegy, hogy a babára készülés ideje alatt milyen minőségben élitek az életeteket. Azt gondolom, hogy itt is az egyensúly a fontos: jusson is, maradjon is! Keressétek tudatosan azt, hogy milyen helyzetekben érzitek jól magatokat! Közben ne felejtsétek el: mindig lehet megoldást találni, ha úgy alakul! Horváth Rita Fotó: en.roc-hotels.com Amikor szülőszerepre készülünk, előtérbe kerül a saját anyánkhoz fűződő kapcsolatunk. Nem is csoda, hiszen valami olyasmire készülünk, amit egyszer már átéltünk, csak akkor az anya-gyerek kapcsolatot gyerekként éltük át, most viszont változik a szereposztás.
Melinda akkor fordult hozzám, amikor férjével elhatározták, hogy babát szeretnének. Orvosilag indokolt volt, hogy segítséget kérjenek, így belevágtak a kivizsgálások, beavatkozások sorába. Melinda kérése felém viszont az volt, hogy szeretné rendezni a szüleivel a viszonyát, mire babájuk születik. Úgy érezte, csak akkor tud jó anyja lenni majd a gyermekének, ha átdolgozott magában minden neheztelést és új alapokra tudta helyezni a szüleihez fűződő kapcsolatát. Amikor elérkezik a családalapítás ideje, figyelmünk önkéntelenül és ösztönösen a kisgyerekkorunk felé fordul. Olyan szerepre készülünk, amit még nem próbáltunk: az egyetlen tapasztalatunk az az időszak, amikor mi magunk még csecsemőként, aztán kisgyerekként éltük meg az anya-gyerek kapcsolatot. Szerencsés esetben ez a tapasztalatunk pozitív: a tudatos és a nem tudatos emlékeink szerint is anyánk szerető, gondoskodó, odafigyelő volt kicsi korunkban. Jó eséllyel ma is jó a kapcsolatunk, számíthatunk rá, a baba megszületése után is bátran fordulhatunk hozzá tanácsért, segítségért, vagy egyszerűen csak azért, hogy meghallgasson. De nincs ez mindig így! Azok a nők, akik babaként, kisgyerekként nem élték meg a feltétel nélküli szeretetet és elfogadást, akik kifejezetten rossz emlékeket őriznek a gyerekkorukról, nehéz helyzetben vannak. Hiszen olyasmibe vágnak bele most, amiről nincsen személyesen megtapasztalt jó példájuk, viszont nagyon erős bennük az elhatározás, hogy jól akarják csinálni! Hiszen a saját bőrükön tapasztalták meg, milyen is az, amikor nem jó. Petra és Andrea akkor kerestek meg, amikor már megszületett a kisbabájuk, s a mindennapi élet során szembesültek azzal a rengeteg, gyerekkoruk óta felgyülemlett érzéssel, ami egyfelől tökéletességre sarkallta őket, másfelől a jelen helyzet feszültségeket hozott a felszínre, amivel nem tudtak mit kezdeni. A példákban közös, hogy a nehézségek gyökere a gyerekkorban, az anyához való múltbeli és jelenbeli kapcsolódásban kereshető. A gyerekszülés viszont nemcsak felszínre hozza ezeket az érzéseket, hanem jó lehetőség korrigálni is azokat. A saját anyaságunk megélésekor, a saját kisbabánkhoz kapcsolódva gyógyítani tudjuk a sebeinket, s ez a gyógyulás akár még az anyánkhoz fűződő kapcsolatunkat is átírhatja. Horváth Rita Fotó: facenama.com Amikor kimondja az orvos, hogy valakinek természetes módon nem lehet gyermeke, az óriási traumaként hat. Hosszú napok, hetek néha hónapok kellenek ahhoz, hogy az ember lassan elfogadja ezt, és újratervezze a dolgokat. Sokan vannak, akik ekkor kérnek pszichológiai segítséget, mert úgy érzik, hogy eljött az ideje, hogy lelkileg is megtámogassa őket valaki. Most két olyan esetet szeretnék bemutatni, ahol mindkét esetben a pszichológiai munka hatására történtek olyan változások a segítséget kérő nők életében, melyek hozzájárultak a spontán terhességhez. Mindkét esetben szinte sokként hatott az, hogy az addigi meggyőződés – meddő vagyok, természetes úton nem lehet gyermekem – egyik pillanatról a másikra semmivé lett. Idő kellett ahhoz is, hogy elhiggyék, ez velük történt meg, nem valaki mással.
Éva esete – Csak egy kis nyugalom kellett Éva 32 éves, párjával 4 éve szeretnének babát. Kapcsolatuk jó, szerinte jól kiegészítik egymást, sokat beszélgetnek és a szexuális életük is rendben van. Éva tanárnőként dolgozik egy gimnáziumban. Szereti a munkáját, de nagyon sokat stresszel, elmondása szerinte meglehetősen maximalista, mindent tökéletesen szeretne csinálni, sokat idegeskedik, ezért szinte minden nap fáj a feje. Fájdalomcsillapítókon él évek óta. Túl van három inszemináción és két sikertelen lombikon. Azért jött el hozzám, mert úgy érzi, hogy a következő lombikra már egy pszichológus segítségével szeretne felkészülni. A mindennapi stresszt szeretné valamilyen módon kezelni vagy oldani. Eddig is sokféle módon próbálkozott, de valahogy mégsem volt kitartó egyik módszerben sem. Közösen kidolgozunk számára egy olyan gyakorlatsort, mely egy-két jógagyakorlatból, irányított légzésből, önszuggesztión alapuló relaxációból és pozitív megerősítő mondatokból áll. Átgondoltuk, hogy hogyan tudná beilleszteni a mindennapokba azt a 15-20 perces gyakorlatsort. Éva először azt gondolta, hogy reggel képtelen lenne beilleszteni ezt a 15-20 percet az életébe, hiszen ahhoz, hogy a relaxáció igazán hatékony legyen, meg kell teremtenie azokat a külső és belső feltételeket, amik igazán szükségesek a hatékony munkához. Először úgy látta, hogy erre csak munka után lenne lehetősége, de addigra általában annyira fáradt, hogy sokszor nincs ereje végigvinni az elképzeléseit. Maximalizmusa itt is megmutatkozott. Végül belátva, hogy ez lehetetlen, lassan elengedte a saját maga felé támasztott elvárásait és minden reggel, ébredés után, pizsamában, csak egy kis gyertyát gyújtva megcsinálta a gyakorlatokat. Egy idő múlva észrevette, hogy a reggeli pár perc nyugalomnak köszönhetően sokkal kevésbé feszült egész nap, könnyedebben veszi a dolgokat, többet nevet, valahogy minden könnyebben megy. Egyik nap döbbenten észlelte, hogy a feje sem fáj már jó ideje. Még ennél is sokkal jobban meglepődött, amikor észrevette, hogy késik a menstruációja. Amikor a terhességi teszt pozitív lett, nem tudta elhinni, úgy érezte, hogy csak a vérvizsgálat eredménye hozhat számára megnyugvást. Egészen a 12. hétig nem tudta igazán elhinni, hogy tényleg terhes, hiszen évek óta abban a hiedelemben élt, hogy csak orvosi beavatkozással születhet gyermeke. Erika esete – Felszabadultan élni a bűntudat terhe nélkül Erika 38 éves, halk szavú, visszafogott nő. Elmondja, hogy 3 éve szeretnének babát a férjével, pár hónapja van túl egy sikertelen lombikon. Az orvosi vizsgálatok szerint annyira alacsony az AM hormon értéke, amely a petefészek kimerüléséről tanúskodik, hogy természetes úton lehetetlen teherbe esnie. Elmondja, hogy igazából el sem tudja képzelni, hogy gyermeke legyen. Két éve vesztette el édesanyját, aki nagyon közel állt hozzá. Előtte éveken át ápolta, de végül a betegség győzött. Erika azt érzi, hogy sokkal többet is megtehetett volna, jobb orvosokat kellett volna keresnie, akkor biztos megmentették volna az anyját. Szomorú és dühös, hogy így alakultak a dolgok. Anyja halála után depressziót állapítottak meg nála, teljesen érdektelenné vált, robotpilóta üzemmódban él, úgy érzi, egyedül, édesanyja segítsége nélkül képtelen megbirkózni az anyasággal. Férje viszont nagyon szeretne gyermeket és az ő kedvéért belement az egészbe. Ahogy beszélgetünk, kiderül, hogy Erika annyira visszahúzódó lett, hogy a barátai is alig vannak. Ez teljesen ellentétben áll azzal, hogy régebben rengeteg barátja volt, vidám és nyitott egyénisége mindig a társaság központjává tette. Teljesen eltűnt az az önbizalommal teli, magabiztos nő, aki egykor volt. Férjével gyermekkora óta ismerik egymást, barátságból lett a szerelem, nagyon kötődnek egymáshoz. Férje sokszor hangoztatja, hogy szeretné visszakapni azt az élettel teli, vidám nőt, aki egykoron Erika volt. Ehhez minden segítséget és támogatást megad. A bűntudat elengedése, az önmagának való megbocsátás rendkívül fontos lépés volt ahhoz, hogy Erika továbbléphessen. Ezen kezdtünk el dolgozni a szimbólumterápia segítségével. Pár hónap elegendő volt ahhoz, hogy Erika megbocsásson magának, egyre inkább régi önmaga legyen, mígnem egy alkalomra már pozitív terhességi teszttel érkezett. Molnár Enikő Fotó: www.moms.com „Már csak pár hetem van hátra, és megszületik a kisbabám. Várom nagyon, persze, de néha elfog a pánik: én még nem készültem fel erre! Vágyom, hogy lássam őt végre, hogy a karomban tarthassam!.... De amikor már hárman leszünk, az azt is jelenti, hogy nem leszünk már ketten többé…”
Az első trimeszterben vánszorognak a napok, sőt: mintha az óramutató is lassabban járna! Az ember lánya azt érzi, hogy sose lesz vége ennek az első 12 hétnek! A harmincadik terhességi hét után viszont mintha felgyorsulna az idő. Elfog minket az „Annyi mindent el akartam még intézni szülés előtt, de már alig van időm!” érzése. Hirtelen úgy érezzük, hogy még nem készültünk fel erre az egészre, ami feltartóztathatatlanul közelít. Nemsokára meg fog születni a kisbabánk, bennünk meg felébred az aggodalom: Jól fogom csinálni? Tudni fogom, hogy mikor mire van szüksége? És mi lesz a párommal? Közben a környezettől kimondva és kimondatlanul folyamatosan jönnek az elvárások: „Légy felhőtlenül boldog, hiszen nemsokára kisbabád születik! Jövünk megnézni a babát a kórházba/hozzátok (azaz addigra már hozzáértő anyának kell lenni)!” Nem is szólva a leendő apuka érzéseiről, félelmeiről: „Ugye figyelni fogsz még rám is, akkor is, ha már hárman leszünk?” Nem csoda, ha az anya aggódik, hiszen első gyereknél maga sem tudja, milyen is a gyakorlatban gondoskodni egy újszülöttről. Sokszor a leendő anyukák érzik, hogy a fejükben lévő ideális képet jó eséllyel nem tudják majd megvalósítani, például nem tudnak majd annyi fegyelmet szentelni a párkapcsolatuknak, mint amennyit szeretnének. Jó jel, ha ezek a gondolatok már a várandósság utolsó időszakában megfogalmazódnak, hiszen ez azt mutatja, hogy a leendő szülők számára fontos, hogy a párkapcsolatuk a baba születését követően is jól működjön. Aki tisztában van a nehézségekkel, az fel is tud készülni rájuk! Az első baba megszületésével az addigi gyermek nélküli fiatal párból olyan pár születik, akik már kisgyermeket nevelnek, s ezzel rengeteg új feladattal, kihívással kell szembenézniük. Jó eséllyel az addigi megoldásaik nem vagy nem ugyanolyan hatékonysággal működnek majd, mint korábban. Krízis ez a javából, hiszen az egész életük a feje tetejére áll. Krízis a szó azon értelmében, hogy fordulópontot, nehéz időszakot jelent a pár életében, de szerencsére olyan krízis, aminek a bekövetkeztére számíthatunk, így készülni is tudunk rá. Segíthet, ha már a szülés előtt összegyűjtünk néhány dolgot, amiket a kisbaba mellett használni tudunk, például hogy kihez fordulhatunk segítségért, hogy mivel tudjuk saját magunkat feltölteni, a feszültségünket, fáradtságunkat kezelni, vagy hogy a párunk milyen apróságokból érzi azt, hogy most is fontos a számunkra. Érdemes egy kis időt és figyelmet szentelni az utolsó hetekben ezeknek a kérdéseknek is! Horváth Rita Fotó: mummz.com Nagy stresszt élnek át azok a nők, akik életükben elsőször a teherbeesési nehézségek kapcsán szembesülnek azzal, hogy nem az történik, amit elterveztek. Nem érti, hogyan történhet meg velük az, hogy nem esnek teherbe, hiszen eddig az jellemezte az életüket, hogyha valamit elhatároztak, az mindig megvalósult. Megszokták, hogy saját maguk irányítják az életüket, egész egyszerűen nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnék. Szorongás és depresszív tünetek hatalmasodnak el rajtuk, néha már fél év próbálkozás után is.
Egy ideje a gyermekáldás elnevezést átvette a gyermekvállalás kifejezés. A párok már nem bízzák rá az égiekre, a sorsra, hogy akkor jöjjön a baba, amikor jönni akar, hanem megteremtve az ehhez szükségesnek gondolt anyagi és egyéb feltételeket (tanulás befejezése, munkában a megfelelő pozíció elérése, lakhatási körülmények optimalizása), vágnak neki ennek a feladatnak, ennek a „projektnek”. Nem véletlenül született meg a „babaprojekt” elnevezés sem. Régebben a gyermekáldás nem volt ennyire kézben tartva, nem volt ennyire kontrollálva. A gyermekvállalás természetes dolog volt, és a baba akkor és olyan körülmények közé született, ami éppen akkor megvolt. Ha a pár szeretett volna gyermeket, és ez mégsem következett be, akkor vártak és reménykedtek, hiszen nem voltak olyan eljárások, ami meggyorsíthatták a folyamatokat. Minden sokkal természetesebben zajlott. A fogamzásgátlás beköszöntével elkezdek megváltozni a dolgok. Az internet elérhetővé válásával is egyre több információ jut el az emberekhez, sokszor olyanok is, amik kimondottan károsak lehetnek hosszú távon. Mindenről tájékozatást kapunk, mindenről tudunk és ez azt a hamis képzetet kelti az emberben, hogy az adott információk birtokában mindent képes irányítani. „Engedd el!” – De mit kell elengedni? Hányszor halljuk a mondatot: „Engedd el, meglátod, akkor összejön.” De mit is kell elengedni? Azt a reményt, azt a vágyat, hogy gyermek szülessen? Semmiképp sem! Sokan félreértelmezik ezt a mondatot. Felháborodnak, dühösek lesznek, nem is értik, hogy tehetnék ezt meg, hogyan engedjék el a gyermek iráni vágyat. Nem ezt kell elengedni. A kontrollt kell elengedni, azt a hiedelmet, hogy mindent kézben tudunk tartani. A megtermékenyülés komplex folyamat, melynek számos fontos tényezője van, de semmilyen körülmények között sem biztosítható 100%-ban a siker. Talán ha a gyermekáldás szót gyakrabban használnánk, eszünkbe jutna, hogy ez az a terület, ahol a véletlen, a szerencse a sors vagy akár Isten szintén szerepet játszik. Ha ezt elfogadjuk, és elengedjük azt, hogy mindent irányítani tudunk, akkor kevesebb stresszt megélve közelebb kerülünk álmaink megvalósulásához. Molnár Enikő Kép forrása: everywomangathering.com Mit gondoltok, vajon mikor születik meg bennünk az anyaszerep? Amikor megszületik a kisbabánk? Vagy a várandósság ideje alatt? Talán akkor, amikor először megmozdul a baba? Vagy amikor megtudjuk, hogy babát várunk? Vagy talán már akkor, amikor elhatározzuk, hogy babát szeretnénk? Erre a kérdésre nincs egyértelmű válasz, nincs „jó megoldás”. Sok-sok babára vágyó, babát váró és kisgyereket nevelő nővel beszélgetve azt látom, hogy mindenkinél máskor jön el ez a pillanat.
Életünket különböző szerepekben éljük: nők vagyunk, s egyidőben gyerekek, barátnők, feleségek, testvérek, munkavállalók. Alkalmazottak vagy vállalkozók, beosztottak vagy főnökök, sógornők, nagynénik, unokák, menyek. És anyák. Anyák a szó minden értelmében. Szerepeink egy részét nem mi választjuk, hanem beleszületünk, más szerepeinket viszont aktívan alakítani tudjuk. Különböznek szerepeink abból a szempontból is, hogy miként éljük meg őket, s mi nők is különbözünk a megélésben. Anyaszerepünk egy a sok közül, bár vannak élethelyzetek és életszakaszok, amikor sokunk számára talán a legfontosabb szerepünk. Találkoztam olyan nővel, aki már kislánykorától arra készült, hogy anya legyen. Már jóval saját kisbabája megfoganása előtt anyának érezte magát: azt érezte, hogy az anyaszerep már ott van, csak arra vár, hogy megteljék valódi tartalommal. S találkoztam olyan nővel is, aki hetekkel a baba születése után érzett rá igazán az anyaságra: aki a baba gondozása során jutott el odáig, hogy valóban érezze is, ne csak tudja, hogy édesanya lett. Úgy fogalmazott, hogy olyan volt számára az anyaszerep, mint egy bő kabát: bele kellett nőnie, hogy kényelmesen érezze magát benne. Úgy gondolom nincs recept, hogy hogyan kell ezt csinálni! Nincs egyedül jó megoldás, hanem sok-sok jó megoldás van. Nem vagyunk egyformák ebben sem, ezért ne gondoljátok azt, hogy valahogy máshogy kellene, mint ahogy érzitek! Nem attól lesz jó anya valaki, ha ekkor vagy akkor érzi anyának magát! Eljön az ideje, amikor mindannyian megtaláljátok a saját jó megoldásotokat arra, hogy anyaszerepeteket a nektek leginkább megfelelő módon megéljétek! Horváth Rita Fotó: massagroup.co Talán a legszívfájdítóbb helyzet, amikor azzal keresnek meg minket, hogy vetélés vagy méhen belül elhalt magzat megszülése utáni elakadásban, fájdalmas időszakban nyújtsunk segítséget. A helyzetet gyakran nehezíti, hogy ez a veszteség nem hasonlítható semmilyen más haláleseti veszteséghez: hiszen itt olyasvalakit veszítünk el, akit igazán még meg sem ismertünk.
A vetélés, korai szülés során gyakran maga az anya is életveszélyben van, így nincs sem idő, sem energia, sem lehetőség lélekben a baba felé fordulni. A hazai kórházi gyakorlatban az anya legtöbbször nem is látja a kisbabáját, ha viszont felajánlják neki, hogy nézze meg, ő maga is megriad attól, hogy vajon mit fog látni. Fél attól, hogy a babát csúnyának, fejletlennek látja majd, de fél attól is, hogy szépnek. Igazából attól fél, hogy megnehezíti saját maga számára az események feldolgozását. Így van ez a temetéssel is: a szülők nem akarnak egy kicsi sírt, ami örökre emlékezteti majd őket a veszteségükre, később esetleg mégis fájlalják, hogy kisbabájuktól nem búcsúztak el. Később aztán előfordul, hogy megbánják a döntést, ilyenkor a terápiás folyamatban igyekszünk bepótolni, ami akkor nem történt meg. Gyakran javaslom, hogy valamiféle rituáléval búcsúzzanak el a babától: olyan módon, ahogy nekik a legjobb, leginkább megnyugtató. Nagyon fájdalmas, ugyanakkor nagyon szép, egyben felszabadító élményekről számolnak be azok, akik megcsinálják a saját szertartásukat. Volt olyan pár, akik virágokat úsztattak le a folyón, mások kirakták a tengerparton a babákat jelképező szimbólumokat, s megvárták, míg a víz lassan elmossa őket. Megint mások levelet, verset írtak meg nem született kisbabájuknak, s ezt olvasták fel neki egy mécses lángja mellett. Volt olyan, aki egy angyalszárnyat tetováltatott magára, amiről csak ő tudja, hogy az elveszített kisbabáját jelenti, s volt olyan is, akinek az volt a lezárás, hogy végre el tudta tenni a kórházi zárójelentést egy fiókba úgy, hogy valóban azt érezte, lélekben is helyére tudja tenni a történteket. Kimondani a ki nem mondott érzéseket, pótolni, amit nem tettünk meg még: mindezek szükségesek ahhoz, hogy lélek sebei begyógyulhassanak, mint ahogy a tüske helye is akkor gyógyul be, ha előtte kihúzzuk a tüskét. Horváth Rita Felhasznált irodalom: Singer Magdolna: Asszonyok álmában síró babák Fotó: sendeyim.net Előző írásunkban, Jean Shinoda Bohlen amerikai pszichiáternő elméletét ismertettük, aki az ókori görög istennők alakjaival szemlélteti a belső viselkedési minták különbségeit, bennünk, nőkben lévő különböző őstípusokat, archetípusokat. A hét istennő közül most kettőt emelnék ki, azt a kettőt, akiknek különösen nagy szerep jut a megtermékenyülésben és a magzat megtartásában: Aphrodité, a szerelem és a szépség istennője, a kreatív és szenvedélyes nő Demeter, a termékenység istennője, az anya őstípusa, a gondoskodó, táplálékadó nő Egy párkapcsolat kezdetén minden nő, aki kölcsönös szerelembe esik valakivel, valóságos megtestesítője lesz Aphroditének. Aphrodité jelenléte segít abban, hogy a pár mindkét tagja vonzónak érezze magát és egymás bűvöletébe kerüljön. Aphrodité képviseli a fajfenntartás ösztönét is, hiszen a szexuális késztetés és szenvedély istennője. Demeter, az anyaság istennője és őstípusa mellett, ő a termékenységért felelős szerepszemélyiségünk. Gyakran előfordul, hogy az anyaságra készülődve, egyre inkább ráfókuszálva a gyermekáldásra, a bennünk élő Aphrodité, a szerelem, szexualitás és kreativitás istennője egyre inkább háttérbe szorul. Vannak nők, akikben alapvetően ez az archetípus dominál, vannak, akikben kevésbé, mégis, ahogy telik az idő, egyre inkább mindenki megfeledkezik róla. Elfeledkeznek arról, hogyan kell élvezni az életet, hogyan kell megélni a jelent. Csak a vágyott jövőkép, az áldott állapot elképzelése dominál egyre jobban, elhomályosítva a jelent és hétköznapi valóságot. Ahogy telik az idő egyre inkább a kétségbeesés és a reménytelenségérzés lesz úrrá rajtuk, s közben elfeledkeznek arról, hogy a jelen formálja a jövőt. És ha a jelenben háttérbe szorul az, hogy hogyan élheti meg egy nő a nőiességét, hogy hogyan élvezze az életet, akkor még nehezebben jön létre a vágyott áldott állapot. Az anyaságra készülve sokan gondolják azt, hogy erre a szerepre leginkább Demeter istennővel, az anyaság istennőjének archetípusával való azonosulás készít fel. Igen, valóban nagyon fontos ez a minőség, hiszen a magzat megtartásában, a baba gondoskodásában, anyai ösztön kifejlődésében lényeges ennek a szerepszemélyiségnek a jelenléte. Az összes istennő közül Demeter a legnagylelkűbb. Az anyai ösztön arra indít, hogy gondoskodjunk másokról, nagyvonalúak, bőkezűek legyünk, enni adjunk és ebben érezzünk kiteljesedést. Ha az anyaságra készülünk, egyszer csak azt vesszük észre, hogy körülöttünk egyre több a terhes nő, egyre több a kismama. Fontos is, hogy erre a szerepre készülődve, minél többször legyünk kisgyerekek, kisbabák közelében lenne, mivel maga a gyermek az, aki aktiválni képes bennünk ezt az őstípust. Ha a jelenben élve éljük meg ezeket a tapasztalatokat, élményeket ez elfogadásra és türelemre int. Tehát a gyermekáldásra készülődve egyvalamiről ne feledkezzünk meg: a megtermékenyülésben, a fogantatásban Aphrodité jelenléte is nélkülözhetetlen. Molnár Enikő Fotó: pinterest.com Mi nők sokban különbözünk egymástól. Ami az egyik nő számára létfontosságú, a másik számára érdektelen lehet. Az egyik nőnek ahhoz, hogy teljes legyen az élete, monogám házasságra, egy másiknak sok gyermekre, egy harmadiknak fényes karrierre van szüksége. A különbségeket a belső viselkedési minták különbözősége okozza. Jean Shinoda Bohlen amerikai pszichiáternő elmélete az ókori görög istennők alakjaival szemlélteti ezeket a különbségeket, a bennünk lévő különböző őstípusokat, archetípusokat. Ki ne emlékezne az iskolai tanulmányaiból Pallasz Athéné-re a tudás istennőjére, vagy Héra-ra, Zeusz feleségére, nem is beszélve Aphrodite-ről a szépség és szerelem istennőjére... Milyen könnyű volt az ókorban élő nőknek, hiszen bármi problémájuk adódott az életben, tudták, hogy melyik istennőhöz kell imádkozni, hogy az adott területen rendbe jöjjenek a dolgok. Hittek benne, áldozatot hoztak és a többit az istennőkre bízták, elfogadva ítéletüket. Mostanában nem vagyunk ilyen egyszerű helyzetben, ha szeretnénk megoldani az életünkben jelentkező kihívásokat, feladatokat rengeteg lehetőség áll rendelkezésre. Végső esetben még pszichológushoz is elmehetünk.:) Mire is jó, ha megismerjük, hogy milyen domináns istennők, archetípusok találhatók meg bennünk? Egy nőben ugyanis nemcsak egy, hanem akár két-három istennő is aktivizálódhat egyszerre. Ha tudjuk, hogy milyen szerepvonásaink a kiemelkedőek, ez hozzásegíthet ahhoz, hogy jobban megértsük önmagunkat és kapcsolatainkat a férfiakhoz, más nőkhöz, szüleinkhez, gyermekeinkhez, munkánkhoz. Velünk született hajlamunk, öröklött személyiségvonásunk, családunk, neveltetésünk, hormonháztartásunk, választott tevékenységünk vagy hivatásunk mind-mind hatással vannak arra, hogy milyen őstípusok találhatók meg bennünk. Milyen istennők találhatóak meg bennünk? Az önálló, független és tudatos istennők, akik önbecsülésüket önmagukból merítik, akiknek nincs szükségük kapcsolatokra ahhoz, hogy tudják kik ők és mennyit érnek: Artemis, a vadászat és a hold istennője, a független női lélek megtestesítője Pallasz Athene, a tudás, a racionális gondolkodás istennője, apja lánya Hesztia, az otthon, a tűzhely és a templom istennője, a bölcs, befelé forduló nő A sebezhető, sérülékeny istennők, akik a hagyományos női szerepek istennői. Identitásuk és jólétük meghatározó kapcsolataiktól függ: Héra, a házasság istennője, a gyermekáldás védelmezője, de féltékeny és házsártos is lehet Demeter, a termékenység istennője, az anya őstípusa, gondoskodó, táplálékadó nő Perszephoné, a passzív, fogékony és alkalmazkodó nő, az alvilág és a változás istennője Aphrodité, a szerelem és a szépség istennője, a kreatív és szenvedélyes nő Az anyaságra készülve érdemes megvizsgálni, hogy melyek a domináns szerepvonásaink, így nem várunk el magunktól olyan dolgokat, melyek alapvetően nem jellemeznek minket. Jobban átlátjuk azokat a területeket, amelyekre nagyobb figyelmet kell fordítanunk, melyeket érdemes kimunkálnunk magunkban. Kellő figyelemmel és tudatossággal előcsalogathatjuk a bennünk élő olyan őstípusokat, szerepvonásokat is, melyek nem biztos, hogy gyermekkorunktól jellemeznek minket. Az itt felsorolt istennők közül kettő: Aphrodité és Demeter azok a női szerepvonások, melyek az anyává válásban segíthetnek. Hogy hogyan, ezt a következő cikkünkben elolvashatjátok. Molnár Enikő Fotó: myfairylili.tumblir.com "Nem szeretem ezt a szót, hogy meddőség! De most hogy mondjam? Fogantatási nehézség? Termékenységi probléma? Jobb híján maradok a meddőségnél: legalábbis most, amikor a szüleimmel kapcsolatban beszélek róla.
Szerető szüleim vannak, csodás gyerekkorom volt. Mindent megkaptam, amit gyerek csak kívánhat. Talán túlságosan szoros ma is a kötelék közöttünk. Mindent tudnak rólam/rólunk, hiszen mindig is nyitott könyv volt előttük az életem. A babavárási nehézségeinkről is sorra beszámoltam nekik, most már kicsit bánom. Most, 4 sikertelen inszem és 2 lombik után úgy látom, talán hiba volt mindent részletesen elmesélni. Amikor erről beszélünk, látom anyámon, hogy ő is velem együtt szenved, de igyekszik nem mutatni, tartani bennem a lelket. Közben rettenetesen félt engem. Szeretne unokát, de én vagyok a gyereke: aggódik nagyon értem. Apám már nem is akar tudni arról, hogy éppen mi történik, annyira félt és sajnál minket. Nekem meg értük is megszakad a szívem.” „Anyám érzelmileg mindig is elérhetetlen volt. Megtett mindent, hogy a húgommal és az öcsémmel együtt a (szerinte) legjobbat kapjuk: jó iskola, különórák, jó ruhák, külföldi nyaralások. Csak éppen a „lelkizés” sose ment neki. Most, hogy lassan három éve küzdünk a babáért, épp csak a legfontosabb dolgokat mondom el neki. Néha azt érzem, azt is minek! Fáj, hogy úgy érzem, nem érdeklem őt! Talán ez most jobban fáj, mint eddig bármelyik helyzet, hiszen most én is anya szeretnék lenni, éppúgy anya, ahogy ő is az. (Persze azt rég tudom, hogy másképp akarom csinálni!) Fáj, hogy még az anyaságban sem érzem a lelki támogatását, amiről azt hittem, talán közelebb hoz minket egymáshoz.” „Apám masszív alkoholista, mióta az eszemet tudom. Anyám is ivott, de úgy-ahogy ellátott minket. Ma már mindketten otthonban vannak, anyám néha fel sem fogja, milyen évszámot írunk. Nem tudnak semmit arról, hogy nekünk milyen gondjaink vannak. Elszomorít, ha arra gondolok, hogy az én születendő gyerekeimnek ők lesznek a nagyszülei. Sőt: néha félelemmel tölt el, ha az jut eszembe, hogy örökölhetnek valami rosszat a szüleimtől. Szerencsére a férjem családja rendben van, ilyenkor abba kapaszkodom, hogy majd arról az oldalról megkapják a gyerekeim a nagyszülői szeretetet és gondoskodást. Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz még azután is, hogy azt hittem, felnőtté válva kikerültem ebből a családból végre!” Három nő, három különböző történet. A közös bennük az, hogy a szülőkkel kapcsolatos aggodalmakról, nehéz érzésekről szólnak. Amikor mi magunk is a szülővé válás kapujában vagyunk, felerősödik, átértékelődik a szüleinkhez fűződő kapcsolódásunk. A babára várakozás és a várandósság ideje alatt a figyelmünk a szüleinkre is másképp irányul, hiszen arra készülünk, hogy a szülő-gyerek kapcsolatot most már szülőként is megtapasztaljuk. S a származási családunkban gyerekként megélt élményeink hatnak arra, hogy mi milyen szülők szeretnénk lenni. Ha jók voltak ezek az élmények, akkor azért, ha nem voltak jók, akkor azért. Jó, ha ennek tudatában vagyunk, mert így azonosítani tudjuk az érzéseinket és azok eredetét, s könnyebben a helyükre tudjuk tenni őket! Horváth Rita Fotó: christianslouboutins.com Itt a nyár: a nyaralás, a pihenés, a feltöltődés ideje. Mindenki kicsit lazábbra veszi a gyeplőt, igyekszik kevesebbet dolgozni, többet lazítani. Az orvosok is szabadságra mennek, a kezelések eltolódnak, halasztódnak, minden lelassul. Sokan már csak őszre adnak időpontokat.
S mi a helyzet azokkal, akik babát szeretnének, s a nyári szabadságolások miatt kénytelenek megint várni? Nekik ez a plusz néhány hónap sokkal jobban fáj, mint azt kívülről bárki is hinné, hiszen sok hónap hiábavaló várakozás van már mögöttük. Igaz, ők is fáradtak (talán sokkal inkább, mint a kollégáik, hiszen nekik még egy másik küzdelemben is folyamatosan helyt kell állniuk), sokszor mégis büntetésként élik meg a kényszerű pihenőt. Pedig a pihenésre nemcsak a testnek, hanem a léleknek is szüksége van. Hajtjuk magunkat egész évben orvostól orvosig, kezeléstől kezelésig, s közben nemhogy pihenni, megállni sincs időnk. Ezt az erőltetett menetet sem a test, sem a lélek nem bírja hosszú távon. Ahogy hajtani sem, úgy szenvedni sem tudunk minden nap minden órájában, mert előbb-utóbb a test és a lélek is elfárad, és egyszerűen nem csinálja tovább. Ilyenkor jöhetnek a változatos tünetek (a teljesség igénye nélkül): emésztési panaszok, alvásproblémák, a menstruációs ciklus zavarai, vagy éppen dührohamok esetleg sírógörcsök látszólag minden ok nélkül. Talán nem is olyan rossz ez a kényszerű szünet! Használjátok ki, és fordítsátok a javatokra, hogy most nincs mit csinálni, nincs hova menni! Adjatok szabadságot magatoknak és a gondolataitoknak is! Ha döntés előtt álltok, ne erőltessétek, hogy mielőbb meglegyen – talán éppen akkor születik meg a leginkább belülről jövő, leginkább az igazi vágyaitokról szóló döntés, ha időt adtok rá! S hogy miképp csináljátok? Keressetek olyan elfoglaltságokat, amik feltöltenek, ellazítanak, örömet szereznek! Mi az, amit már régen csináltatok, pedig annak idején mennyire szerettétek? Úszás? Olvasás? Biciklizés? Sütögetés a barátokkal? Itt az ideje, hogy újra gyakoroljátok! És legyetek benne a pillanatban! Ne a múltban, ne a jövőben, csakis a jelenben! Tudom, hogy nem könnyű, de gyakorlással egyre jobban megy! Szép nyarat és jó pihenést kívánunk Nektek! Horváth Rita Fotó: yandex.com Június harmadik vasárnapja apák napja. Köszöntünk minden apukát és leendő apukát Bartos Erika Apához című versével: Mikor leszek én is felnőtt? Mondd el nekem, Apa! Nem vagyok még iskolás, De nem is vagyok baba! Mondd el nekem, milyen érzés Apukának lenni? Szeretsz-e mondd korán reggel Dolgozóba menni? Jó érzés-e hazaérni, Megölelni engem? Látod-e, hogy egész kicsit Ma is nagyobb lettem? Jó érzés-e betakarni, Puszit adni este? Maradj itt az ágyam mellett, Kérlek, ne menj messze! Rajzoltam egy képet neked, Te vagy rajta, nézd meg! Én vagyok a kisgyerek és Kézen foglak Téged! Örülsz neki? Vigyázol rá? Mi vagyunk a képen! Én vagyok az apukámmal, Ketten, kéz a kézben! Az apák napját a 20. század elején kezdték el megtartani az anyák napja párjaként. Az apaságot és a szülői szerepet ünneplik ilyenkor: köszöntik az apákat és a nagyapákat, emlékeznek a férfi elődökre. Az apák szerepének fontosságát számos pszichológiai tanulmány is igazolja, s saját tapasztalatunk is az, hogy az apák szerepe meghatárzó gyermekeik életében már a fogantatástól kezdve. Szánjunk vasárnap egy kis plusz időt és figyelmet az apákra! Horváth Rita Fotó: saját Vannak esetek, mikor a pszichológus (látszólag) semmi különöset nem tesz, csak támogat, végigkísér az úton. Mégis van különbség abban, hogy miként éli meg a vele megtörténő eseményeket olyasvalaki, aki mellett segítő szakember áll.
Zsuzsi már több mint egy éve hiába várta, hogy teherbe essen, amikor eljött hozzám. Ez az egy év más számára talán nem is tűnik olyan hosszú időnek, ő mégis nagyon rosszul élte meg. A telefonban elsírta magát, mikor arról beszélt, miért is keresett meg. Orvosi szempontból Zsuzsi pajzsmirigyével akadtak kisebb gondok (ezeket gyógyszeresen kezelték), a férjénél mindent rendben találtak. Harmincas éveik közepén járva minden okuk megvolt a bizakodásra, Zsuzsi mégis el volt keseredve. Középvezetőként stresszes életet élt, ám a munkahelyi stressz sokkal kevésbé viselte meg, mint a hónapról hónapra újra és újra bekövetkező csalódás. Bár orvosai biztatták, hogy jó esélyei vannak a spontán teherbeesésre, ő az inszeminációt fontolgatta. Autogén tréninget kezdtünk tanulni. Zsuzsi szorgalmasan gyakorolt, s kis idő elteltével jöttek az eredmények: jobban aludt, ritkábban voltak nagy érzelmi ingadozásai, s az általában rá jellemző feszültségi szint is lassacskán csökkeni kezdett. A petevezeték átjárhatósági vizsgálatra és műtétre már az autogén tréning segítségével készültünk. A beavatkozással átjárhatóvá tett petevezetékek újabb reményt adtak Zsuzsinak és férjének. Nem telt el három hónap, s Zsuzsi boldogan küldte nekem a pozitív terhességi tesztet ábrázoló fotóját. Ám az igazi aggódás csak most kezdődött. Zsuzsi szavait idézve: „Sose gondoltam, hogy ez ennyire nehéz lesz, hogy az első perctől kezdve ennyire aggódni fogok érte!” A várandósság ideje alatt is hetente találkoztunk: átbeszéltük a történteket, készültünk a szülésre és az anyaságra. Egy 4 kg feletti babát megszülni december második felében, amikor az orvosok is karácsonyi pihenésüket töltik, bizony nem egyszerű feladvány. Végül megszületett Peti, gyönyörű, egészséges kisbaba. Zsuzsival azóta is kapcsolatban vagyunk, bár a személyes találkozókat a Skype váltotta fel. Hiszen anyává válni sem könnyű, s az újszülött körüli teendők, folyamatos döntéshelyzetek erdejében is jól jön egy kis támogatás. Horváth Rita Fotó: pregnancyandbaby.com Termékenységi problémák esetén nagyon sokszor felmerül az életmódváltás, és egész biztos az, hogy a babára vágyó pár mindkét tagja mindent megtenne azért, hogy a gyermekáldás mielőbb bekövetkezzen. Diéták sokasága kínálja magát, a fórumokon is rengeteg tanács olvasható, bevált és kipróbált módszerek, vitaminok, gyógyteák, különböző mozgásterápiák, relaxáció, meditáció és még megannyi javaslat, amit el kellene kezdeni.
Előző cikkünkben hangsúlyoztam, mennyire fontos az, hogy egyedileg, ránk szabott módszereket alkalmazzunk, és ezért nagyon fontos a megfelelő szakemberrel való konzultáció. Ha gondos utánajárással és információgyűjtéssel megtaláljuk azokat az életmódbeli változtatásokat, amit végre szeretnénk hajtani, fontos, hogy az alábbiakat figyelembe vegyük és betartsuk.
Minden változás segít abban, hogy kimozdítsa az embert a megszokott állapotból és a életmódváltás mindig egy új lehetőséget nyit arra, hogy életünket másként éljük, egészségesebben, törekedve a testi-lelki egyensúlyra. Molnár Enikő Fotó: www.deon.com Mi alapján változtass életmódot? Mi az, ami leginkább segít abban, hogy mihamarabb kiegyensúlyozott és egészséges legyél? Előző cikkünkben két esetet is bemutatva láthattuk, hogy valakinek a szigorú diéta segít, van, akinek a jóga és a relaxáció beépítése a mindennapokba. Ez a két példa is megmutatja, hogy nem vagyunk egyformák, mindenki egyedi, saját előtörténettel, különböző genetikai háttérrel, illetve más-más személyiségjegyekkel rendelkezik. Ezért is nagyon fontos, hogy egyéni igényeket és lehetőségeket figyelembe véve váltsunk életmódot.
Rengeteg tanács hallható, olvasható, az ember szinte teljesen elveszik az információ áradatban. A hozzánk érkező klienseink is általában többféle diétát, mozgásformát és egyéb alternatív módszereket kipróbáltak már vagy legalábbis tisztában vannak azzal, hogy életmódot kellene váltani. Ugyanakkor teljesen bizonytalanok abban, hogy nekik mi is lenne igazán jó. Sok mindenbe belekezdenek, majd egy idő múlva abbahagyják. Az életmódváltás során meg kell néznünk a fizikai és a lelki stresszoldás lehetőségeit, de mindig szem előtt kell tartani, hogy a kettő nem választható el egymástól.
Ami nagyon sokszor felmerül, az a kitartás és a türelem hiánya. Ha érzed, hogy a kiválasztott mozgásforma, diéta vagy stresszoldó technika jót tesz, szereted csinálni, akkor nagyon fontos, hogy kitarts mellette, és csináld rendszeresen. Figyelj a tested jelzésire, ebben sokszor segít az, ha naplót vezetsz. Ebben leírhatod azt, hogy melyik nap mit csináltál, hogyan érzed magad. Nagyon fontos, hogy MINDEN NAP tegyél valamit, ami érzed, hogy jót tesz, amitől jobban érzed magad. A legnagyobb feladat az életmódváltásnál, hogy szokássá és rutinná alakítsuk a kiválasztott módszert. Ebben fog segíteni következő írásunk. Molnár Enikő Kép forrása: www.star2.com Amikor meddőséggel küzdesz, egyre inkább érezheted, hogy elveszíted az irányítást a saját tested felett. Az elején még magabiztosabb vagy. De ahogy telnek a hónapok, elkezdesz aggódni, nem érted... pedig alapvetően jól érzed magad, igyekszel egészségesen élni, főleg amióta elhatároztátok a pároddal, hogy gyermeket szeretnétek. De valahogy a tested nem úgy működik, ahogy elképzelted, ahogy szeretnéd. Minden menstruációnál reménykedsz, hogy nem jön meg, majd csalódsz, ha mégis, és előfordulhat, hogy megharagszol a testedre, mert úgy érzed, hogy cserbenhagyott.
Nagyon fontos, hogy kapcsolatban legyél a testeddel, és megértő figyelemmel és elfogadással fordulj felé, akkor is, ha fáj, akkor is a kellemetlen tüneteket produkál. A testünkben élünk, és a testünk jelzéseit figyelembe véve tudunk leginkább magunkon segíteni. A tudatosság elengedhetetlen. Valószínűleg tisztában vagy azzal, hogy életmódot kell váltani és lehet, hogy már meg is tetted az első lépéseket, de úgy látod, hogy nem történik semmi. Alternatív és hagyományos eljárásokat is igénybe veszel és látszólag még mindig nem történik semmi – nem jön a baba. Mindig nagy kérdés, hogy a rendelkezésre álló milliónyi diéta, mozgásterápia illetve egyéb alternatív lehetőségek közül melyik az, amelyik neked fog segíteni. Nem vagyunk egyformák. Valakinek bejön a futás, de valakinek pont, hogy rosszat tesz. Valaki a jógára esküszik, de lehet, hogy neked valami teljesen másfajta mozgás használ. A táplálkozásban szintén többfajta lehetőség van. Erika – aki gyermeket szeretne – elmesélte, hogy tavaly januártól szeptemberig teljesen elhagyta az érkezéséből a cukrot, az adalékanyagokat és fehérlisztet, csak natúr csirkemellet és minimális tejterméket fogyasztott. Az addig rendszertelen ciklusa rendeződött, a régóta aknés bőre kitisztult, prementruális (ingerlékenység, szorongás, indulatos viselkedés, hasfájás) tünetei elmúltak. De szeptember óta olyan elfoglalt lett, hogy nem volt ideje ezzel foglalkozni, mivel ez az életmód nagyon nagy odafigyelést és sok energiát igényelt tőle. A tünetek szép lassan visszatértek. Most újra elkezdi ezt a nála bevált diétát, de emellett a mozgásra is oda fog figyelni. Tudatossága és kitartása biztos, hogy egy egészségesebb, a termékenységet segítő szervezetet eredményez. Egyszer már megtapasztalta, hogy érdemes életmódot váltani, így sokkal könnyebb újrakezdeni. Anita bankban dolgozott ügyfélkapcsolati munkatársként, ami állandó stresszel járt számára, szinte mindig fájt a feje. A harmadik lombikprogramjára készülődött, amikor megkeresett engem. A második sikertelen lombik után betegállományban maradt, nem ment vissza dolgozni. Közösen dolgoztuk ki az életmódváltást, hogy mi lenne a legmegfelelőbb számára. A relaxáció mellett, a reggeli jógát is beépítette az életébe és a táplálkozására is egyre jobban odafigyelt. Megtanulta nem magára venni mások visszajelzéseit, és egyre inkább el tudta engedni a másoknak való megfelelést. Amikor spontán teherbe esett, el sem tudta először hinni, hogy ez vele is megtörténhet. Ma már egy egészséges kislány boldog édesanyja. Gondolj arra, hogy a megfelelő életmódváltással mennyi jót adsz a testednek, mennyi jót viszel be az életedbe, és a ne arra, hogy mennyi mindentől fosztod meg magad. Szeresd a tested, mert ha szelíden és szeretettel bánsz vele, akkor az életre mondasz igent. Molnár Enikő Kép forrása: www.diatomaceous.org Ismerős az az érzés, amikor látod a párodon, hogy szenved, és tehetetlennek érzed magad? Odaadnád a fél karodat, ha végre szóra tudnád bírni! Ha beszélne, megnyílna, és így lenne esélyed, hogy éreztesd vele: tudod, mi zajlik benne, hiszen ugyanazt érzed te is! Még ha ő férfi, te meg nő vagy, akkor is.
Legutóbbi írásunk a férfiakat szólította meg: arról írtunk benne, hogy miképp tudják úgy segíteni a párjukat, hogy azt a nő is valóban érezze. Most megnézzük az érem másik oldalát: a nők számára szedtünk össze néhány szempontot, ami segíthet megérteni és megsegíteni a férfiakat.
Ez egy nehéz élethelyzet, embert próbáló feladatokkal. Viszont más határhelyzetekhez hasonlóan itt is megvan annak a lehetősége, hogy magatokban és egymásban megerősödve kerüljetek ki belőle. Remélem, ez az írás is segített egy kicsit abban, hogy így legyen! Horváth Rita Fotó: videoblocks.com Amikor egy párnak nehézségei adódnak a gyermekvállalásban, felerősödik az érzés, hogy csak egymásra számíthatnak: senki más nem tudja, min mennek keresztül. Ketten egy csónakban, egy célért küzdve. Ám mivel egyikük férfi, másikuk pedig nő, ezért mások az eszközeik, melyek segítségével küzdenek a megpróbáltatásokkal. Néha idegen számukra, ahogy a másik csinálja, hiszen azokat a módszereket nem tapasztalták meg, ki se próbálnák, vagy nem lennének rá képesek. Szeretnének segíteni a másiknak, de gyakran azt sem tudják, hogy fogjanak hozzá. A saját módszereik sokszor csődöt mondanak a másik támogatásakor, más módszereket meg nem ismernek.
A férfiak sokszor kerülnek abba a helyzetbe, hogy azt érzik, párjuknak szüksége van a támogatásukra, de már elfáradtak, erejük végén járnak, s egyébként is nehezen viselik, hogy eszköztelennek érzik magukat. Összegyűjtöttünk pár szempontot, ami segíthet a férfiaknak abban, hogy a nő is érezze a támogatást:
Reméljük, találtatok a listán megszívlelendő pontokat, s kipróbáljátok őket a való életben is! Következő bejegyzésünkben a nők számára adunk ötleteket, hogy miként tudják úgy támogatni a párjukat, hogy az nekik is a leghatásosabb legyen! Horváth Rita Fotó: thoughtco.com Vannak élethelyzetek, amikor már semmi sem ugyanolyan. Amikor olyan dolgokat élünk át, amik megváltoztatják a gondolkodásunkat és az érzéseinket, a viszonyulásainkat. Az ünnepekhez is, így a karácsonyhoz is.
Pár éve még el sem tudtad képzelni, hogy az adventet ne ajándékok utáni rohangálással, a lakás dekorálásával és ezerféle karácsonyi édesség elkészítésével töltsd. A karácsony volt a legkedvesebb ünneped: boldogan jártad a boltokat és a karácsonyi vásárokat, készítetted a kézműves ajándékokat. Már előre örültél, hogy hogy fognak örülni, hogy meglepődnek majd a szeretteid! Nem cserélted volna el semmivel. És most? Csak ürességet érzel. A novemberi lombik sem sikerült. Vagy még rosszabb: nemrég veszítetted el a néhány hetes magzatodat. Kit érdekel a karácsony? Már most rosszul vagy, ha arra gondolsz, hogy ott kell állni a karácsonyfa mellett, körülötted az egész család, és el kell játszani, hogy jól vagy, hogy minden rendben. Hiszen a családi hagyományokat nem lehet felborítani, a szülőket nem szabad megbántani. De hát nincs minden rendben! Nagyon nem vagy/vagytok jól! Aki ismer, az tudja, látja, hogy erőtök utolsó tartalékaiból éltek. Most a karácsony nem töltődést, örömet jelent, hanem feladatot, nyűgöt, megpróbáltatást. Nem kell, hogy így legyen! Szabad azt mondani, hogy idén nem kell a karácsony. Most szabad egy kicsit önzőnek lenni: elutazni vagy csak bezárkózni és nagyokat sétálni. Nem kell összefacsarodott szívvel nézni, hogy mindenki más boldog, csak Te nem vagy az… Akik szeretnek, meg fogják érteni. Segít nekik, hogy hisznek benne: Nektek is lesz még gyerekzsivajtól hangos karácsonyotok. S az ő hitük Nektek is segít újra hinni! Horváth Rita Fotó: whatever-you-want.wikia.com A meddőséggel való küzdelmet sokszor hasonlítjuk egy érzelmi hullámvasúthoz. Előfordul, ahogy közeledik a menstruáció időpontja olyan jeleket veszel észre a testeden, amitől úgy érzed, hogy mintha terhes lennél. Késik a menstruáció, és máris elkezdesz a neveken gondolkodni. Szinte elképzeled, ahogy a teszt pozitív lesz és azt is, hogy hogyan fogod közölni az örömhírt a pároddal.
Aztán egyszer csak kiderül, hogy nem vagy terhes. Megjön a vérzésed. A mennyekből a mélybe zuhansz, csalódott, szomorú és dühös leszel. Teljesen magad alatt vagy. De tudod, hogy össze kell szedned magad, mert élni kell az életet, és egyébként is, legközelebb már biztosan sikerül. Újabb várakozás, újabb reménykedés, és hiszed, hogy nemsokára valóra válnak az álmaid. Ha mégsem, akkor újabb zuhanás a mélybe. A remény és a csalódás váltakozása valóban olyan, mintha egy hullámvasúton ülnél. A termékenységi probléma az élet szinte minden területére kihat, és ezt kezelni kell A párkapcsolatra meglehetősen sok terhet ró a hiábavaló várakozás, a sok-sok kezelésre való járkálás, az esetleges veszteségek megélése, az anyagi teherről nem is beszélve. Nagyon fontos, hogy tudatosan kezeljétek az egész folyamatot, és a közös, vágyott cél érdekében közösen együttműködve, egymást támogatva legyenek jelen a mindennapokban. Mindenképp kell időt szánni a közös kikapcsolódásra, közös élményekre. A barátokkal való kapcsolat is sérülhet, főként, ha azt észleled, hogy egyre több barátodnak, barátnődnek születik gyermeke, és ahelyett, hogy örülnél, inkább elszomorodsz a helyzeten, hiszen óhatatlanul is összehasonlítod magadat velük. A munkavállalásra is kihat az, hogy várakozó állásponton vagy, ezért nem szeretnél nagy változásokat. Nagyon sokszor hallani, hogy: „Nem szeretem ezt a munkát, de inkább nem keresek új állást, mert itt jobban tolerálják, ha nem megyek dolgozni a lombik kezelés miatt.” „Innen szeretnék Gyes-re menni, kibírom még valahogy.” A kivizsgálások, a különböző gyógymódok, a kezelések rengeteg pénzbe kerülnek, ami feszültség forrása lehet, főként ha kölcsön is kell kérni. Veszteséggel és gyásszal jár Veszteségérzetet okozhat már az a tudat is, hogy valami nincs rendben, hiszen ezzel elveszik az az álom, hogy a baba akkor fog megfoganni, amikor ti azt szeretnétek. A hónapról hónapra történő reménykedés és csalódás szintén veszteségnek számít. Nem is beszélve a sikertelen stimuláció, inszemináció, vagy beültetés veszteségélményéről. Egy külső szemlélőnek esetleg nem tűnik fel mindez, hiszen nem láthat bele ilyen mélységekig az életedbe, de még akik közel állnak hozzád, azok is alábecsülhetik azt, amit te valójában érzel. Fontos, hogy időben észrevedd, ha túlságosan lehangolt vagy, nincs kedved semmihez, egyre inkább befelé fordulsz, mert lassan a szomorúság és a lehangoltság depresszióba torkollhat. Bűntudatod lehet, önmagadat okolhatod a nehezen megélt érzelmek miatt Sokan lekicsinylik a saját érzéseiket, azt érzik, hogy erősebbnek kellene lenniük. Bezzeg mások, milyen lazán csinálják végig, simán beszélnek róla. De te úgy érzed, hogy gyenge vagy, mert néha azt érzed, hogy már nem bírod tovább. Ráadásul észreveszed, hogy irigységet és dühöt érzel, amikor egy barátnőd bejelenti, hogy terhes. Nem is érted, hogy lehetsz ilyen, szégyelled az ilyen jellegű érzéseket, pedig hidd el, ezek teljesen természetes érzések ilyenkor, sok meddőséggel küzdő nő átéli ilyenkor. Önértékelésed, önbizalmad sérül Korábbi cikkünkben is olvashatsz arról, hogy mi tehetsz abban az esetben, ha a meddőségi problémák miatt úgy érzed, hogy az önértékelésed egyre csökken, lassan már nem érzed igazi nőnek magad... Ha megérted, hogy miért olyan nehéz ez az időszak, és miért érzed az, hogy az életed egy érzelmi hullámvasút, ez segíthet abban, hogy jobban megértsd önmagadat. Molnár Enikő Felhasznált irodalom: B. Blitzer: Kisbabát szeretnénk Kép forrása: www.quatarliving.com Öröm és boldogság! – felelitek. S ez igaz is, öröm lesz és boldogság. Ám gyakran nem tudjuk hosszasan élvezni a boldog időszakot, mert hamar visszajön a jól ismert aggódás. Aki sokáig várt és küzdött, az néha el sem meri hinni, hogy eljött végre a pillanat: most végre vele történik meg a csoda! A felhőtlen öröm pillanatai után jönnek újra az izgalmak: Lesz-e szívhang? Rendben lesz-e minden az ultrahangon? És a kombinált teszt? Mikor érzem végre, hogy mozog a baba? Nem mozog túl sokat? Most meg nem mozog túl keveset?
„Semmi sem, olyan, mint ahogy elképzeltem! Nem azokat a terhességi tüneteket éreztem, amikre számítottam, igazából nem is éreztem semmit. Azt meg álmomban sem gondoltam, hogy már most ennyire fogok aggódni érte! Azt hittem, ha végre teherbe esek, utána már nem fogok izgulni semmin, csak boldogan várom a kisbabámat…” „Tudom, hogy most már velem marad, valahogy érzem, biztos vagyok benne! De rettegek, hogy nem lesz egészséges! Amíg nem jön meg a kombinált teszt eredménye, a perceket is számolom!” Az a tapasztalat (s a kutatások is azt mutatják), hogy azok a párok, akiknek sok idő és küzdelem után születik kisbabájuk, a terhesség elején nem merik beleengedni magukat az örömbe. Nem merik elhinni, hogy most már megtörténik végre, hogy minden rendben lesz. Több időre van szükségük, hogy úgy érezzenek, mint ahogy szerencsés társaik már jóval hamarabb: jövendő anyaként és apaként tekintsenek magukra. A várandósság első harmada erről szól minden esetben: már nem csak én vagyok, már ketten vagyunk. S hiába telt el hosszú idő azóta, hogy elhatároztuk, babát szeretnénk, néha így is sokként hat a hír: úton a baba. Hozzá kell szoknom a gondolathoz, hogy egy új élet fejlődik bennem. S aki több kudarcot megélt és hozzászokott ahhoz, hogy nem sikerül, az néha még a pozitív tesztet sem tudja elképzelni. A nehezen jött várandósság ideje alatt is segítség lehet a professzionális segítő beszélgetés, ahol bármi kimondható: a félelmek, aggodalmak is. Szabad másképp is érezni, mint ahogy környezet elvárja, nemcsak rózsaszín ködben lebegni a folyamatos boldogság állapotában. Szabad megfogalmazni a nyomasztó gondolatokat, hiszen kimondva, átbeszélve már nem olyan ijesztőek, nem feszítenek belül. Segítség lehet a relaxációba beépített néhány támogató mondat is, ami a saját kérdésekre, aggodalmakra ad megnyugtató választ. A lelki támogatás és a stresszoldás fontos kapaszkodó lehet az egész várandósság idején, hogy minél harmonikusabban éljük meg életünknek ezt a nagyon szép, de sok új kihívást támasztó időszakát. Horváth Rita Fotó: tristatenews.us A tudatos jelenlét tökéletes ellenszere lehet a félelemnek. Ha a tudatos jelenét állapotában vagyunk, akkor egy időre felfüggesztjük ítéleteinket, nem rágódunk a múlt problémáin, nem töprengünk az elképzelt jövő képzetein, hanem egyszerűen csak a jelenben vagyunk. Ez az állapot, bármilyen egyszerűnek tűnik is, valójában csak igen ritkán valósul meg. Az emberek nagyon könnyen hajlamosak megfeledkezni arról, hogy valóban a jelenben éljenek. Helyette úgy elmerülnek a múlt vagy a jövő eseményeiben, érzelmeiben, képzeteiben, mintha ténylegesen ott lennének. Ha csak olyan egyszerű, mindennapi rutintevékenységről is van szó, mint például az étkezés, a vezetés vagy akár a mosogatás, akkor is megfigyelhető az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem figyel arra, hogy mit is csinál valójában. A tudatos jelenlét azonban azt jelenti, hogy szándékoltan kilépünk ebből a „robotpilóta” üzemmódból és helyette teljes tudatossággal ráhangolódunk a dolgokra és a tevékenységekre úgy, ahogyan azok a jelen pillanatban vannak. Az éber tudatosság, azaz a jelen tudatos érzékelésének kifejlesztésével és gyakorlásával megelőzhető az, hogy a mindenki számára ismert rosszkedv, pillanatnyi boldogtalanság állapota szorongássá vagy depresszióvá alakuljon. A tudatos jelenlétet, ítélkezésmentes megfigyelést alkalmazó terápiák (pl. autogén tréning, mindfulness, vipassana meditáció) megtanítják azt, hogy a testi érzeteket, az esetlegesen felmerülő nyugtalanító képeket, gondolatokat úgy kell tekinteni, mint azonnali visszajelzést arra vonatkozóan, hogy milyen változások mennek végbe érzelmi és mentális állapotunkban. Ezek a dolgok léteznek, de nem azonosak az egyénnel. Ha ezekre a jelzésekre mindenfajta ítélkezés nélkül, teljes elfogadással és megértéssel tekintünk, azzal magát a testi érzésekre megjelenő érzelmeket is átalakítjuk. A tudatosság egyrészt hozzáállás, másrészt gyakorlás kérdése, idővel egyre inkább képesek vagyunk a tudatos életre. A tudatosság azt is jelenti, hogy nem menekülsz el a félelmek elől, hanem éppen ellenkezőleg: szembenézel vele és eléred, hogy átalakuljanak. A tudatos jelenlét gyakorlása eltávolít a jövőbe vetített félelmeidtől és a múlton való kesergéstől. Molnár Enikő Kép forrása: www.womenspiritualpoetry.blogspot.com „Remélem gyorsan, mert nincs sok időm, már elkezdtük a stimulációt!”
„Már mindent megpróbáltam az akupunktúrától a táncterápiáig, most kipróbálom a pszichológust is, hátha…” „Nem gondoltam, hogy hatása lehet a gyerekkoromnak a meddőségi kezelésekre, de most szeretnék lelkileg is rákészülni a következő próbálkozásra.” „Túl vagyunk négy inszemen, egyikünknek sincs semmi baja. Mielőtt lombikra megyünk, szeretnék ránézni a lelki tényezőkre.” „Nem tudom feldolgozni egyedül a babáim elvesztését, most már segítséget kell kérnem. De már megvan a következő időpontunk a meddőségi közponban, addig valahogy meg kellene oldanunk!” Öt mondat, öt különböző ok arra, hogy ki miért jött el hozzánk. Az öt mondat mögött öt történet, s öt különböző viszonyulás az időhöz. Van, akinek több időre van szüksége, van, akinek nagyon kevés ideje van. Vajon mennyi idő is kell ahhoz, hogy elérjük azt a célt, amiért pszichológushoz fordultunk? A nehézség az, hogy mint oly sok esetben, itt sincs egy igazi és minden esetre érvényes válasz. Van olyan eset, amikor néhány találkozó is sorsfordító lehet, máskor hetek, hónapok kellenek az összefüggések felismeréséhez és a változások beindulásához. Néha az orvosi beavatkozások ütemezése keretet szab a terápiás munkának is: ha szerencsénk van, kicsit hosszabbat, néha viszont egészen rövidet. S mit is értünk hatás, siker alatt a pszichológussal végzett munkában? A baba megszületését? A 12. terhességi hét elérését? A baba megfoganását? Vagy mélyebb önismeretet, jobb stressztűrő képességet? Az összefüggések jobb ismeretét? Számunkra a terápiás folyamat sikere az is, ha a közös munka segít, támogat, kísér a babáért folytatott küzdelemben. Siker az, ha a terhek kicsivel könnyebbek, a megpróbáltatások elviselhetőbbek – még ha nem is látjuk tisztán az út végét. Egy biztos: a terápiás munkát nem lehet megúszni! Itt is igaz az a szabály, hogy mindenki annyit visz el belőle, amennyit beletesz. Ha beleengedem magam a terápiás folyamatba, sokat tudok kapni tőle. Van, akinek ez könnyen és gyorsan megy, van, akinek lassabban. A közös munka tempójának igazodnia kell ehhez az egyéni tempóhoz, ezért sem lehet megmondani előre, mennyi idő kell ahhoz, hogy hasson. Elköteleződés nélkül nincs eredmény, így van ez a sportban, a munkában, a párkapcsolatban is. Miért lenne pont a terápiás munkában másképp? Ehhez is kell bátorság, mint minden új dolog kipróbálásához, de a felismert és kapott értékek megérik a befektetett energiát! Horváth Rita Fotó: indicepr.com Biztos vagyok benne, hogy az összes lombikos pár történetéből díjnyertes filmet forgathatnának. A miénk egy egészen kellemes képpel kezdődne, egy borozós, csajos estével...
Amikor is valahol a harmadik pohár után bevallottam a barátnőmnek: több mint 4 hónapja nem menstruálok, viszont minden terhességi tesztem negatív. Arra a kérdésre pedig, hogy mikor voltam utoljára nőgyógyásznál, csak annyit mondtam, hogy ha a kimaradó hónapokat évekbe váltanánk át, még annál is régebbi lenne a dátum. Így hát megfogadtuk, hogy elmegyünk együtt a dokihoz, és utánajárunk, mi történik velem. Egy hónap múlva már a nőgyógyásznál is voltunk, aki akkor egy 6,5 centis cisztát, nagy valószínűséggel csokoládécisztát, vagyis az endometriózis egyik formáját diagnosztizálta a bal petefészkemen. Megkezdődtek a vizsgálatok, a szintén azokban a hónapokban zajló esküvőszervezésünket pedig parkolópályára tettük a Vőlegényemmel. Mire a kórházi műtőasztalra kerültem, már túl voltunk életünk Nagy Napján, igazából mondhatnánk azt is, hogy a kórházba mentünk nászútra. Vágás, de mekkora? Érzéstelenítésben, laparotómiával, vagyis egy mutatós 16 centis vágással a hasamon műtöttek. Később azonban kiderült, hogy mindenképp fel kellett volna nyitni, mert közel 2 tenyérnyi volt az összenövés, ami kétséget nem tűrően endometriózis. A méhnyálkahártyám elburjánzott, mely szövetként megtapadt a petefészkemen, és minden kimaradó ciklusom alkalmával növekedett, vért termelt - csak éppen a hasüregemben. Így nem volt kérdés: el kellett távolítani a bal petefészkemet a petevezetékkel együtt. Akkor ennek nem éreztem a súlyát. Mindenki azzal nyugtatott, hogy a természet vagy épp a Jóisten azért teremtett páros szerveket, hogy amiből nagyon kell, legyen utánpótlás. Itt pedig van is, semmi gond. A műtét után egy fél éves hormonkezelést ajánlottak, amit hezitálás nélkül el is fogadtunk a Férjemmel - akkor még nem sejtettük, hogy mivel jár mindez. Azt mondták, havi 1 szuri, legfeljebb hőhullámaim lesznek, utána pedig jöhet a baba spontán, semmi kétség! Én meg persze gyorsan ki is számoltam, hogy akkor 2016 januárjában már minden rendben lesz, márciusra teherbe is esek, és karácsonyra jöhet a baba. Az egész családnak így adtam elő a helyzetet, a lehető legnagyobb optimizmusommal - és valahányszor elmondtam ezt az "ütemezést", én is egyre inkább valóságként tekintettem rá. Álljon fél lábra, és lazítson! Az első néhány hormoninjekció előtt még csináltak ultrahangot, aztán az is elmaradozott. Eleinte bementem kora reggel a kórházba, majd irány a munkahely. Aztán egy idő után már kicsit később mentem be, és szabadnapot vettem ki a “szuris napokra”. A sorbanállás mindig négyszeres volt: betegfelvétel - recept a főorvostól - injekció kiváltása a gyógyszertárban - megvárni az egyetlen nővérkét, aki beadhatja. A várakozás alatt pedig egyre közelebb ültek a “szuris dobozosok”. Mesélték a saját történeteiket. A harmadik alkalom lehetett a hatból, mikor először rejtettem a táskámba a saját dobozomat, és ültem inkább egyedül a folyosón, csak meg ne törjön az én töretlen optimizmusom: a karácsonyfa alatt ott lesz a babánk! A nagy lendület azonban lankadni kezdett. Szinte minden mellékhatást produkáltam, 26 évesen megjártam a klimax poklának összes bugyrát, a gyógyszer pedig még azt a maréknyi nőiességemet is elvette, ami egy petefészekkel maradt. Januárban volt az utolsó injekció, ami után vártam, hogy majd újra menstruálok, de semmi. Januárban sem, februárban sem, márciusban sem… Egy szakértő nem szakértő?! Úgy alakultak a dolgok, hogy egy véletlen találkozásból adódóan márciusban egy másik nőgyógyásszal is konzultáltunk. A doktor úr még a vizsgálat előtt, a korábbi leleteimet és ultrahang felvételeimet nézegetve olyat mondott, amitől összeomlott a világunk: már 2015 októberében, vagyis a műtét után 2 hónappal volt egy újabb endometriózis a jobb petefészkemen, csak ezek szerint nem vették észre. Azonnal egy meddőségi központba irányított, azt mondta, kár volna húzni az időt újabb kezelésekkel, annyit érnénk el vele, hogy idősebb leszek, a kor pedig kiemelten fontos, valamint lelkileg rámennénk a Férjemmel mindketten. Így egy héten belül már meg is volt az első meddőségi konzultáció, mi pedig némán bújtuk az internetet éjszakánként, rövidítésekre vadászva, hogy melyikünknek milyen “szintjét” vizsgálják majd az elkövetkezendő hetekben, - mint utóbb kiderült - hónapokban. Az idő pedig csak telik… Már az elején éreztem, hogy ezt nem tudom, nem tudjunk feldolgozni, így kerestem egy speciálisan meddőségi pszichológust. A Babáraváró igazi jelként jött velem szembe, hónapokon át jártunk Ritához. Átsegített minket a hullámvölgyeken, és számtalanszor tett rendet a fejemben, mikor már én magam sem tudtam, hogy mi történik körülöttünk. Azt pedig végképp nem, hogy mire gondoljak, miben bízzak. Az általa tanított autogén tréning végig nagy hasznomra vált, naponta alkalmaztam, és tudom, hogy rengeteg köszönhetünk a terápiának. Júliusig vizsgálatokkal, majd októberig várakozással telt az idő, de Rita felkészített mindenre. Az orvosok feltételezése pedig beigazolódott: az endometriózis elzárta a jobb petevezetéket, így csak a lombik jöhetett szóba. 20 - 8 - 2 Októberben kezdődött a stimuláció, ami simán zajlott, egyáltalán nem viselt meg sem lelkileg, sem testileg. Igazából úgy vártam már (még azt a részét is, hogy injekciókat adjak be magamnak), mint a gyerekek a Mikulást. Kézzelfoghatóvá vált: ez már a célegyenes, kisbabánk lesz! A leszívás is könnyen ment, bár nem altattak, és rengeteg tüszőm volt, de annyira akartam, hogy arra nincsenek szavak. 8 embriónk lett, de sajnos mentek a fagyasztóba. Túlstimulált lettem, nem vállalták októberben a beültetést. Majd novemberben sem. Sokat veszekedtem akkoriban az orvosommal, amire nem vagyok túl büszke. Minden találkozáskor vitatkoztam, hogy márpedig adja vissza az én 2 kis embriómat, de nem tette - persze helyesen, de akkor én már semmi mást nem láttam, csak a két kis gesztenyegyereket, Kippkoppot és Tipptoppot. Végül december 21-én eljött a mi napunk! 2 baba a helyén, örömmel autóztunk haza. Ha nem is a karácsonyfa alatt Az eredményhirdetés az év végén, pont a szülinapomon volt. Az én kérésemre mindenkinek januárt mondtunk a Férjemmel - nem akartam, hogy beleéljék magukat, hogy épp a szülinapomon lesz A nap... Terhességi tesztet direkt nem is vettem, nem tartom helyesnek ilyen esetekben. A vérvétel a biztos. Viszont be kell vallanom: életünk leghosszabb 4 órája volt a vérvétel és az eredményhirdetés között. Sírtam, aludtam, hisztiztem, kiabáltam - egyszóval az érzelmi instabilitás minden lépcsőfokán végigmentem, de sikerült! A hCG-szintem az egekben, Ábel pedig ügyesen bevackolta magát. Azóta már lassan a kiutat keresgéli, ha minden jól megy, 1-2 héten belül itt lesz velünk. Az endometriózisom viszont nem múlt el sajnos, mellette lett egy cisztám is, így ketten együtt kb. 8-9 centit tesznek ki. Azért én bízom benne, hogy minden rendben lesz a jövőben is, rajtunk nem múlik majd, az biztos! Megtanultuk a leckét: mindig el kell menni a falig - és néha még kicsit tovább is! Vendégszerző: Edit Kép forrása: weheartit.com |